Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

német megszállás alatt álló tözsdeépületben vészelte át. A háború utáni korlátozások miatt 1948-ban lépett ki cégéből. Kitelepítették, majd egy építőipari tröszt pénzügyi előadója lett. Bagossy Imre (1900-1987) négygyermekes hajdúböszörményi parasztcsaládból származott, négy gimnáziumot végzett. Feleségével 15-15 holdat hoztak a kiscsaládi gazdaságba, amelyhez még 15 holdat vásároltak. A helyi Gazdálkodó Ifjúság Egylet alelnöke volt, Bajcsy-Zsilinszky Endre kortese. A harmincas években elsősorban megbízásos sertéshízlalással és -vágással, takarmány termeléssel foglalkozott. 1945 után először a kisgazdapártból zárták ki, majd nagygazdává (kulákká) minősült, de 1960-ig meg tudta őrizni földjeit. Az ún. 1956-os értelmiségi gyűlés miatt nem lett különösebb bántódása, de a kolhozba be kellett lépnie. Itt, saját elbeszélése szerint egy napot sem dolgozott, haláláig saját portáján szorgoskodott. Az élettörténetek főszereplői sohasem találkoztak, sőt Erdei Ferenc „többes társadalomelmélete szerint talán még egy társadalomba sem tartoztak. Összekapcsolja élettörténetüket, ahogy önálló kisegzisztenciájuk bázisáról - generációs fáziskéséssel - innovatív válaszokat adtak a század nagy kihívásaira. Schnünnacher Pál az első háború végétől a harmincas évekig aknázta ki a konjunktúra lehetőségeit, Bagossy Imre a válságtól a második világháborúig terjedő állami beavatkozás idején volt innovator a gazdálkodásban és reformátor a politikában. A század második felében, amikor mindenüket elveszítették, leleményességgel, egy-egy gesztussal, az idős ember bölcsességével megőrizték lelki szuverenitásukat a század hatalmi arroganciájával szemben. Ez a tartás adja élettörténeteik érdekességét a történetírás számára. A. SAJTI ENIKŐ Sors, jellem, történelem: az eretnek Tito A szerző tanulmányában a hazai és a nemzetközi szakirodalom alapján arra keresi a választ, hogy milyen mértékben „csinálta" Tito a történelmet, s mint politikus, mennyiben volt ő maga is a történelemi struktúrák és ideológiák „terméke", sőt foglya. Nagy figyelmet fordít annak elemzésére, hogy egy felfelé törekvő, értelmes, a szép és az élet kényelmes oldala iránt fogékony horvát fiatalember az Osztrák-Magyar Monarchiát feszítő problémák közül miért éppen a társadalmi problémák szociáldemokrata megoldása iránt vált fogékonnyá, miért nem követte azokat a kortársait, földijeit, akik szülőföldjén, a horvátországi Zagorjében az agrárkérdést a horvát nemzeti üggyel összekapcsoló Radies fivérek hívévé szegődtek. A véletlenek és emberi jellemvonásai, például a megaláztatást nem tűrő büszkesége kezdetben meghatározó módon befolyásolták sorsát. A nagy történelmi események, az első világháború és a hadifogolyként átélt bolsevik forradalom az ő egyéni sorsában is mély változásokat idéztek elő. A szakirodalommal ellentétben a szerző úgy véli, hogy Tito a húszas években a baloldali frakcióhoz tartozott, akik a szerb-horvát ellentéteket és általában a nemzeti kérdést az „osztályharcot zavaró" tényezőnek tekintették. Kitér arra a kérdésre is, hogy Tito többszöri moszkvai tartózkodása során hogyan úszta meg a nagy tisztogatásokat. 1937-ben Moszkva akaratából Tito a Jugoszláv Kommunista Párt első embere lett, tehát ő is a sztálinizmus kreatúrája volt. Elutasította ugyanakkor a kor kommunista etikája szerint elvárt aszketikus életvitelt, ami számos összetűzés forrása volt saját pártján belül, később pedig, hatalomra kerülése után hozzájárult ahhoz, hogy