Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - KÜRTI LÁSZLÓ Határperek és határkonfliktusok Lajos, Mizse és Bene történelmében

hogy egyértelműen tisztázzák a határok pontos kiterjedését. A határjárást egy egész csoport nagykőrösi, kecskeméti és „több közel levő szomszéd falusi lakosokkal" együtt végezték el, és több mint valószínű, hogy a szövegből értelemszerűen előbukkanó 1677-es határjáráskor megvizsgált határjelek valósságát és állapotát igyekeztek újból ellenőrizni. Az is nyilvánvaló, hogy itt kecskeméti és nagykőrösi földtulajdonosok közt folyt a vita, amely évtizedekkel azelőtti sérelmeket igyekezett orvosolni. Az egyik tanú szerint „már 16 esztendeje vitatkoznak a határokon, " a másik nagykőrösi gazda szerint a kecskemétiek által felállított nyaralókat „28-30 esztendeje vágták ki; "egy további tanú szerint „már 37 éve vitatkoznak a határon. " 30 A határper irataiból az is nyilvánvaló, hogy a határvitákat megelőző időszakban a két város polgárai egymás marháit is hamar eltulajdonították. Az egyik kihallgatott tanú szerint: ,^4 marhákat a Körösiek sokszor elhajtották, néha pénzért váltatták ki, néha lopva hajtották vissza a kecskemétiek. " 31 Egy tanú még azt is elszólja (véletlenül?), hogy „a kecskemétiek marháit Körösi Sándor István hajtotta el a Baromállás völgy tájékáról. "

32 A határperben igencsak jeles emberek voltak érdekeltek: a nagykőrösi jegyző, Gergely Pál és maga a város bírája, Keglevich Miklós. Mindkettőjüknek sérelmes lehetett a kecskemétiek földbitorlása, hisz mind maguk mind pedig a további nagykőrösi gazdák (Daróczi, Gergely, Szőke Nagy, Karai, Úrházy) és a kecskeméti családfők is (Aracsi, Csizmadia, Csuka, Fekete Tóth, Godány, Hajnal, Halasi, Hegedűs, Kati, Kis, Kovács, Laczy, Mező, Nagy, Pál, Szívós, Tolvaj) vehemensen védték vélt vagy valós birtoktestüket. Az egy teljes napig tartó határjárást tanúk meghallgatása követte. Ezt Nagykőrösön még aznap, Kecskeméten pedig augusztus 24-én folytatták le. A tanúkat egy rendszerezett, tizenhat kérdést tartalmazó kérdőív alapján hallgatták ki. Nagykőrösön 51 tanút, míg Kecskeméten csupán öt tanút faggattak. A kérdésekből kitűnik, hogy a határ pontos meghatározása, illetve a korábban elfogadott határvonal megerősítése vagy éppen megkérdőjelezése volt a cél. A határ pontos nagyságának meghatározásához az 1521-es határvitában már jól bevált öt kategóriát alkalmazták. Ezek voltak a mesterségesen állított határjelek (hányások, ásott földhatár); kiemelt vagy megjelölt természeti határrészek (öreg homokhalom, körtvélyes, jegenyenyár, öreg szilfák); népies helynevek (Baromállásvölgy, Csődör homokja, Fajdos, Meggyes határhányás, Zsombékos-tó); a birtokosokról elnevezett helynevek; és a viszonyított helynevek (nyaraló, ásott vermek, Benei puszta út, Budai országút, fogás földek, szekérút, marhajáró mező, Kecskeméti Kovács Péter kertje mellett). Csak érdekességként érdemes mindjárt megjegyezni, hogy ez a határjárás, és a határok újbóli hivatalos megerősítése nem sokat segített a két város veszekedésében: egy 1686-os levélben értesülünk arról, hogy a Mizse nevü pusztán lévő nagykőrösi marhákat valakik elhajtották.

33 29 A kérdéses, meglehetősen hosszú ám alapos latin és magyar nyelvű dokumentum másolatai megtalálhatók a Pest Megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei levéltárakban, valamint az Országos Levéltárban. Ez utóbbi OL, E-209, kam. T. Collectanea varia, 2. csomó, 4. papium, 24. irat. 1680. VIII. 15. Acta Districtus et Jazygum et Cumanorum cov., 1552-1747, 57-74 o. A dokumentum legújabb közlését lásd még BOROSY-KISFALUDY-SZABÓ, 1999. 135-147. 30 BOROSY-KISFALUDY-SZABÓ. 141, 144. 31 Ibid, 143. 32 Ibid, 144. 33 SZILÁDY és SZILÁGYI, 1863. II. 146.