Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - PINTÉR ILONA Pataj vásári pere (1810-1838)

tiügyész Duna Pataj m(ező)városa közönségét ezen perrel visszahelyheztetni, melyeknek mint egyedül és kirekesztöleg a városi közönség részére conferáltatottaknak békességes birtokában és használatában (az) 1725-ik eszt(endő) óta szakadatlanul bent volt, s amelyből (az) 1819-ik eszt(endőben) a helybeli földesuraság által erőhatalommal kiüttetett. (...) Az alperes uradalom pedig tagadván a felperes községnek a kérdéses három vásárokhoz állított minden tulajdonosi jussát, mind abból lett kiüttetését, sőt azt állítván, hogy azon három vásárok valamint a földesuraságnak conferáitattak, úgy annak tulajdonosi birtokában mindig a földesuraság volt, a község pedig azokat csak árendában bírta, következőleg annak tulajdonosi jussából, melyben a község soha nem volt, ki se üttethetett, hivatkozván (...) több ilyen értelmű contractusokra, melyekből úgymond világosan kitetszik, hogy a kérdéses három vásárokat a község mindenkor az uraságtól bírta árendába. (...) A pártfogó tisztiügyész (...) az alperes földesuraság által is soha kétségbe nem vett hitelességű privilegialis oklevelekből, melyeknek eredetijei most is a község birtokában vannak és amelyeknek a vármegye előtt annak idejében a szokott módon közönségessé tétele alkalmatosságával valamint senki, — úgy maga az alperes uraság is, jól tudván azoknak kirekesztöleg a község részére lett költet - soha ellene nem mondott, melyet hogyha már netalán akkor, midőn" az 1725. évi „kihirdettetett, valamely oknál fogva elfelejtett volna is," az 1780. évi és az 1795. évi „az elsőt újból megerősítő, s az elébbenit mintegy újonnan kinevező privilégium kihirdettetett, bizonyosan el nem mulasztott volna, hogyha a városi közönség tulajdonosi jussáról tökéletesen meggyőződve nem lett volna, minden kétségen kívül kivilágosodik, hogy a kérdéses három vásárok az akkori földesúr ajánlására ugyan, azonban a község folyamodására és kirekesztöleg a község részére resolváltattak. "

!37 A törvényszék igazoltnak látta, hogy a vásárok jövedelmét mint tulajdonát szedte a község. Az egyik döntő bizonyíték e mellett az urbárium

138 behozatalakor feltett kilenc kérdőpontra adott felelet volt, amelyben a kérdéses három vásár mint a község tulajdona szerepel. A bíróság kimondta, hogy „a felperes községnek a perbe fogott három vásárokhoz való privilegialis birtoka s használata, s abból az alperes földesuraság által erőhatalommal lett kiüttetése nyilvánságos lévén, abba ezennel bíróiképpen visszahelyheztetik, egyszersmind pedig a kiüttetés idejétül ú(gy)m(int) (az) 1819. esztendőiül számítandó s az executio

1 alkalmatosságával hitelesen kinyomozandó haszonvételeknek megtérítésében az alperes földesuraság marasztaltatik. "

140 A pervesztes uradalom az ítélet megváltoztatásáért, a város pedig perbeli költségeinek megítéléséért fellebbezett. Az ügy a Királyi Táblához került, amely 1838. január 22-én helybenhagyta a megyei törvényszéki ítéletet. A Hétszemélyes Tábla is megvizsgálta az ügyet, így 1838. szeptembet 3-án itt született meg a végső ítélet. Ez is helybenhagyta a korábbi döntést, valamint megítélt a földesurak terhére 100 forint jutalmat a pártfogó tisztiügyésznek.

141 Tizennégy évi pereskedés után győzött az igazság. Kiderült a nyilvánvaló tény, az, hogy ha egy település vásártartási jogot kap, akkor a vásárok haszna az övé, nem a földesuráé. Közben azonban eltelt majdnem harminc év, amelynek nagyobb részében a földesurak szedték a vásárok hasznait. Ezért igyekeztek minden lehetséges rendeltettek s a jobbágyi szolgáltatások jegyzéke 9 végrehajtás 0 BKMÖL V. 320/a Vásári per iratai, 1837. Perkivonat 13-15. 1 Uo. Vásári per iratai, 1838. - Dátuma: 1838. szeptember 11.