Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - PINTÉR ILONA Pataj vásári pere (1810-1838)

mellett jelentené meg azon kérését, hogy az elkezdett háborgatástól és a lakosok ke­serítésétől szűnne meg a t(ekinte)tes úr, mi ugyan semmiben sem akarjuk a t(ekinte)tes úrnak törvényes jussait bántani. És azzal onnan eljővén, csakhamar utá­na jönnek azzal az izenettel, hogy a t(ekinte)tes úr újabban elkezdette háborkodását a morgónál. Melyre való nézve városunk bírája tanácsot gyűjtvén a városházánál, amint feljebb is mondatott, és a tanács gyűlésre beszólítván a városnak értelmes ér­demesebb lakosait, a dolognak mibenlétét szívfájdalommal eleibek terjesztette, ho­lott is egyező akarattal világos jussainknak fenntartása meghatároztatott. Mind az öt országos vásárok pedig mostan uralkodó legkegyelmesebb Felségünknek újabb kirá­lyi adománylevele mellett Pataj városának, annak lakosainak előmenetelére és bol­dogságára lévén hagyva és ajándékozva, azt senkinek másnak nem engedhettük, azért is annak rendi és szokott módja szerént az akkori vásárnak gyakorlásához hoz­záfogtunk. Minthogy pedig a t(isztelt) uraság ezen vásárt is, valamint a péter-pálit erővel el akarta foglalni, és az arra való készületeket nyilván meg is tette, szükség­képpen azt kellett a vásár felszabadítására publicáltatnunk, hogy a vásár a városé lévén, a szükséges cédulák és passusok váltását a bíróságnál 120 lehet megtenni. De nem előtte való dobolással, hogy majd újságot fognak hallani, ezen gyermeki gondo­lat eszünkben sem volt. Megértvén a t(ekintetes) arendátor úr ezt, elsőbb tisztjei ál­tal, azután pedig maga tiltott bennünket a vásároktul, de mi tisztelettel azt declaráltuk, 121 hogy a város ebbéli jussától (kezében lévén a privilégium) el nem áll­hat, és azt nem engedheti. Mely declarationkra 122 indulatba jővén a tisztelt uraság, mindnyájunknak, kik a cédulaházban voltunk, méltatlan szemrehányásokat tévén bennünket nagy bosszúsággal, fenyegetésekkel és lealázásokkal elhagyott. De elle­nünk felgerjedett haragját meg nem fojthatván, csakhamar visszajött, és azt vetette elébünk, hogy: Mi módon bátorkodunk a nemesi jussokba gázolni, miért kénszerítjük arra, hogy a vásárra hajtott marháitól helypénzt fizessen? Mondván, ő ugyan kész cédulát váltani, sőt kénszerített a cédulaadásra bennünket, így szólván: Ha 100 ft-ot kell is érte fizetni, megadja, de azután majd meglátja a város, mit nyer vele. Hogy a marháit a város hadnagya letartóztatja és cédula nélkül kibocsájtani nem akarja, s több efféle praetextusokkal 123 érdekelvén és vexálván 124 bennünket, mi a legcsende­sebb magunk mérséklésével és belső tökéletes érzéssel azt feleltük: T(ekinte)tes úr, méltóztasson meghallgatni bennünket, és méltóztasson megszűnni háborgattatásunk­tól, mi nem földesurainknak, de akármely nemesembernek sem szoktunk marháitól helypénzt venni, és arra kértük emellett, hogy mutattatná meg azon embert, aki mar­háit letartóztatta és cédulaváltásra kénszerítette, mi érdeme szerént megfogjuk bün­tetni, és ennek kikeresésére esküdt személyt is küldöttünk, de senkit sem tudván mu­tatni általláttuk azt, hogy a dolog csupa kötelődzés volna. (...) Az is mondatik a t(ekinte)tes arendátor úr által, hogy a vásár elfoglalása által 600ft-tal legalább megkárosíttatott, melyre mi azt feleljük, hogy egy xr-ban sem ká­rosíttatott meg, mert a jövedelem a várost illetvén, ahhoz másnak senkinek jussa nem lehetett. Különben pedig a jövedelem n(em)z(e)tes Jeszenszky János úr 120 a vásárbíróknál 121 kinyilvánítottuk 122 kijelentésünkre 123 ürügyekkel 124 zaklatván

Next

/
Thumbnails
Contents