Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - KÖVÉR GYÖRGY Kisemberek nagy (élet)történetei

szörményi ún. értelmiségi gyűlés után kutakodva találtam, hajdani gimnáziumi igazgatóm, Mihály János jóvoltából 1983-ban, amikor nyíltan mifelénk senki sem merte vállalni még az '56-ról való diskurzust. Mi tagadás, abban, hogy az akkor nyolcvanon túli idős parasztember szóba állt velem, jelentős szerepe volt annak is, hogy az apám fia vagyok, s apám öccse pedig iskolatársa volt Imre bácsinak. Tárai Pálhoz 1985-ben a pénz- és tőkepiac története iránti kíváncsiság vitt el. Pogány Ágnes kolleganőm hívta fel a figyelmemet a kilencven felett járó hajdani értékpapírkereskedőre, akinek jóvoltából számos tőzsdei művelet praktikumát megérthettem olyan időben, amikor azokat még a közgazdasági egyetem pénzügy szakán sem igazán tanították.

3 Ma már egyikőjük sincs az élők sorában, de remélem, írásom legalább valamelyest hozzájárul emlékük fennmaradásához. Mindkét élettörténetben a szocializáció személyes mozzanata után - már az eredeti interjú jellegéből következően is - elsősorban a pályaív narratív konstrukciója érdekelt, az önálló egzisztencia megteremtésétől annak elvesztéséig. Tárai (Snürmacher) Pál (1893-1989) Az érettségi után, egyéves felsőkereskedelmivel 1910-ben került a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba praktikánsnak. Tárgyilagosnak tűnő retrospektív ítélet szerint a felsőkereskedelmi a 20. század eljövendő közgazdasági jelenségeire (infláció, vámpolitika stb.) nem igazán készítette fel diákjait, de a Kereskedelmi Bankban is elsősorban a rőfnyi számsorok összeadását és a tablókészítést (beérkezett csekkek napi táblázatos összesítését) gyakoroltatták vele. Édesapja közben meghalt, életkörülményeik romlásával nem is jöttek szóba felsőfokú tanulmányok. Mégis tulajdonképpen az apa jelölte ki számára a mozgásteret („apám révén erősen kötve voltunk a tőzsde és környékéhez"), ahogy apja hajdani főnöke, Práger Gyula megfogalmazta (természetesen németül): „egy ilyen tehetséges embernek a gyereke nem való a bankba, menjek a tőzsdére ". Végül az atyai pártfogónak, a budapesti Giro- és Pénztáregylet idézett vezérigazgatójának javaslatára vették fel a Fischer M. patinás értékpapírkereskedő cégbe, ahol tőzsdei megbízottként tevékenykedett. A pálya igazi dilemmája azonban csak ezután következett: többéves tőzsdei megbízotti működés után, a háború idején jött el az önállósodás lehetősége. Ehhez kedvező feltételeket teremtett, hogy a háború kitörésekor az áru- és értéktőzsdét bezárták, majd az értéktőzsde félhivatalos megnyitása után jelentős befektetésre váró tőkék jelentek meg a piacon. A Snürmacher Pál és Társa értékpapírkereskedő (ma úgy mondanánk: bróker) cég 1917-ben alakult meg. Hogy miként történt a döntés az önállósodásról, arra érdemes az alapító saját elbeszélését felidézni: „Saját tőkével, természetesen kis összeggel rendelkeztem, lehetett akkor vagyonom 30 000 - 40 000 korona... Akkor én már mint diszponens és tőzsdei megbízott jártam a tőzsdére, és körül voltam rajongva öreg uraktól információért, ezért, azért, amazért, mert látták, hogy egy szeriőz ember vagyok. Próbáltak megkörnyékezni engem különböző ajánlatokkal, amikre én nem voltam hajlandó. Sosem voltam hajlandó tisztességtelen üzletre... A gabonatőzsdét 914-ben bezárták, és egy csomó tőke felszabadult. Most ezek elhelye3 A vele készült interjút a tőzsde történetével kapcsolatban felhasználtam: KÖVÉR György: A pesti tőzsde története - az értékpapírkereskedő szemével. In: uö: A felhalmozás íve. Budapest, 2002. 232238.