Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA - HEGEDŰS ANTAL Kossuth Lajos megnyilatkozásai 1848/49-ben a délmagyarországi lázadás kapcsán

II „KÖRÜLHORDOZZÁK A VÉRES KARDOT" A karlócai szábor után harci készültségbe helyezte magát a magyar honvédsereg és a szerb lakosság, élén a határőrvidéki szerb katonasággal. A karlócai táborba főleg a Szerémségből és a Bánságból gyűlt össze mintegy 15-20000 fegyverfogható férfi, a római sáncok mentén 6.000 felfegyverzett szerb, de a Tiszamente szerb lakossága is fegyverkezett. 1848 június 12-én Pétervárad parancsnoka, Hrabovszky József tábornok megtámadta a Karlócán gyülekezett szerb tábort, és ezzel kezdetét vette Kossuth jóslata, hogy a kardnak kell döntenie a szerbek és a magyarok közti nézeteltérésben. A délvidéki szerbséget több ezer Szerbiából érkező „szerviánus" önkéntes támogatta Knicanin tábornok vezénylete alatt. A mindkét részről brutális kegyetlenséggel folyó harcok váltakozó eredménnyel folytak. 1848 decemberéig a magyar seregek vívják egyik győztes csatájukat a másik után, melyeknek fő állomáshelyei Török Becse, Kikinda, Alibunár, Járkovác a Bánságban; a Bácskában Szenttamás körül összpontosul a magyar haderő, azonban minden támadása a megerősített község ellen kudarcba fullad - ennek emlékére nevezik a szerbek Szenttamást a mai napig Srbobran-nak - a szerbek védőbástyájának. 1849 februárjában azonban, Erdély és Budapest eleste és egyáltalában az igen kedvezőtlen magyar hadihelyzet miatt

17 a Délvidéken is kezdetét vette a bácskai és a bánsági magyar csapatok kivonulása, aminek következtében Délvidék magyarsága sorsára lett hagyva. Kossuth Lajos 1849. február 12-én Debrecenből intéz egy kiáltványt az életéért rettegő néphez.

18 „ Vérző szívvel bár, de el kellett magát a kormánynak a visszavonulásra határozni, mert az egyesek iránti humanitásnak a nemzet ekzisztenciáját nem dobhatá áldozatul" - mentegeti Kossuth a visszavonulás tragikus következményeit. A szerbeket gyilkosoknak, vad rablóknak, kiirtandó rablócsordának, nőket meggyalázó fenevadaknak nevezi, akiknek ingó- és ingatlan vagyonát majd el fogják a fölállítandó vésztörvényszékek kobozni. Az 1849. év februárjában folyó véres küzdelmekben egymásután esett el Kúla, Feketehegy, Moholy, Zenta, Topolya, Bajmok, a Tiszamente összes falvai Óbecsével és Kanizsával, és a Bánság egész területe Nagybecskerekkel együtt. A hadiszerencse március elején fordult ismét,

19 amikor a diadalmas tavaszi hadjárat során a Délvidék ismét magyar fennhatóság alá került a Titeli fensík kivételével - még a bevehetetlen Szenttamást is meghódították a magyar hadak. A sorozatos győzelmek hatására Kossuth Lajos még keményebb álláspontra helyezkedett a szerbekkel mint eddig tette,

20 annak ellenére, hogy közvetlen előtte Batthyány kormánybiztos kedvező ajánlatot tett a szerbeknek: békekötés esetén a szerbeknek teljes egyházi függetlenséget, önálló szerb törvényszéket, szerb vajdát igért, akit azonban a szerbek által lakott Bácska és Bánság összes népei választanának. 17 Uo. 196-211. 18 Kossuth kiáltványának teljes szövegét ld. THIM József, i.m. 188-193. Kossuth biztos abban, hogy a magyar haderö „támaszkodva izmos magyar karok ezreire, reá rohanand a vad rablókra, mint a fergeteg, és kiirtandjaőket, ki ötet és a magyar fajt akarják kiirtani... mert e fenevadak nem ismernek könyörületet." 19 THIM József, i.m. 272-300; Magyarország története, i.m. 382-383. 20 Kossuth Lajos levelének a gróf Batthyány Kázmér főispánhoz és kormánybiztoshoz írt levelének teljes szövegét ld. THIM József, i.m. 277-280.