Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

nekültek idegenségének néhány ismertetőjegyét, amelyek közül sok a bácskai németek esetében is helytálló. Az idegenség vizsgálatakor különbséget kell azonban tenni a nagyvárosba, illetve a kisebb falvakba, kisvárosokba kerülő csoportok között. Az eleve erősen kevert lakosságú nagyvárosokban ugyanis a menekültprobléma a lakhely /lakótér és a munkahelykeresés/ munkaerőpiac szintjén jelentkezett elsősorban, de az ebben kialakult versenyhelyzet sem kizárólag helybeliek és menekültek közé húzta meg a határvonalat. A városokban a keletről elűzöttek mellett mások is idegennek számítottak, vagy pedig hasonlóképp nem régóta éltek ott. Miután a hamarosan fellendülő iparosodás főleg a nagyvárosokban nyújtott számos munkalehetőséget, a menekültek ottani beilleszkedése jóval kevesebb konfliktussal járt. Itt a menekült (elűzött) szó hamarosan el is vesztette megkülönböztető jelentését.

40 Egészen más volt a helyzet a zárt társadalmú falvakban és kisvárosokban, ahová a nagyobb számban épen maradt lakótér miatt az elűzöttek jóval többen érkeztek. E falusi közösségek rendszerint még a szomszéd községekből érkezőket is nehezen fogadták be, nemhogy a „ki tudja, honnan jött" idegeneket. Itt a menekültek idegensége egy külső szemlélő számára is nyilvánvaló volt, ugyanis a negyvenes évek végén a bácskai németek (különösen a nők) még jóval tradicionálisabban öltözködtek. A bácskai népviselet - amelyben a régi német ruházat magyar és délszláv elemekkel is keveredett - első ránézésre is teljesen eltért a Németországban elterjedt viselettől, a helyi lakosság számára pedig primitívnek és elmaradottnak tünt. A menekült asszonyokat viseletük alapján anélkül is bárki felismerhette, hogy egyetlenegyszer megszólaltak volna. Ugyancsak idegenül hangzott a bácskai svábok által beszélt nyelvjárás , amely jelentősen eltért mind a württembergi sváb nyelvjárástól, mind a bajor terűleteken beszélt nyelvváltozatoktól. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy - mint az előző alfejezet is mutatja - bár elég nagy csoportok kerültek Bajorország területére, ám szűken vett bajor nyelvjárásterülekre már kevesebben. Sváb-Bajorország ugyanis szintén sváb nyelvjárást beszél (a terület a 1815-ig a Sváb föld része volt), míg Aschaffenburg környékén a bajornál a bácskai nyelvjárásokhoz valamivel közelebb álló frankot beszélik. A menekültek beszédét a helyiek azonban elsősorban rossz vagy elrontott német beszédnek tartották 42

, amelyben a német szavak - olykor a beszélő számára észrevétlenül - magyar és délszláv kifejezésekkel keveredtek. Számos fogalmat ettől függetlenül németül is más szóval jelöltek, bonyolultabb - és gyakran újabb eredetű - nyelvtani formulákat pedig sokan nem is tudtak kifejezni. A beszédben többféle nehézség is akadt, amely nem is a nyelvjárások eltérő grammatikai vagy hangtani sajátosságaiból vagy a meg nem értésből, hanem az eltérő nyelvi szokásokból is adódott. Például ha valaki a bevásárlás során 10 „dekát" kért valamiből, akkor a helybeli eladó furcsán nézett rá, hiszen ez a mértékegység Németországban nem ismeretes. Sokszor gondot okozott a személyek megszólítása, hiszen Magyarországon a bácsi (Onkel), néni (Tante) vagy a bátyám (Vetter) megszólítás természetes, a németeknél viszont bizalmaskodónak hat, így pl. az iskolai tanítót nem illett „tanító néninek" vagy a éppen keresztnevén szólítani. A sváb nyelvjárásban több, az irodalmi németben is használatos szót eltérő jelentésben használnak, ami ugyancsak félreértéseket okozott. (Pl. „schaffen" az irodalmi németben kb. teFRANTZIOCH, Marion, 1989. LEHMANN, Albrecht, 1993. 39-48. A menekültek nyelvi beilleszkedésiül részletesebben ld. GEHL, Hans, 1997. 51-54., ill. MACKENSEN, Lutz, 1959. 225-271. vö. BONOMI, Eugen, 1955. 70.