Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

KŐHEGYI MIHÁLY Érsekcsanád rövid története a XVIII. század végéig

1714-ben írott leveléből tudjuk, melyben ez áll: „Ennek előtte 17 esztendőknek elfolyása előtt Jáni Ferenc földesurunk fogadta volt böcsületes Csanádi és Szeremléni uramékat, hogy az mi decsi szőlőhegyeinkben szabadon csináhatnak szőlőket, melyekből soha nonát őnagysága nem vészen..." Ez a szerződés a zűrzavaros időkben elveszett, de az elöljárók emlékeznek a megállapodásra.

209 Búzát viszonylag sokat termeltek. Egy lakóra 4,68 „mérő" jutott. Hazánkban közel félszáz „mérő" volt használatban. A gyakorlatban egyre inkább a „pozsonyi mérő" alapján számoltak. Ez 1697-1807 között 62 liter volt, ami 46,56 kilogrammnak felelt meg.

210 A 22 jobbágy mindegyikére (összesen 4796 kg) 2,17 mázsa búza jut. A bírónak és helyettesének lehetett a legtöbb földje, legtöbb termése, tehát a mennyiség bizonyára növekedett még valamivel. Csak a legszegényebbeknek (Chilás István, Szabó Jakab, Faiszi Mihály, Dancsa Péter, Csősz János) nem termett búzája. Árpát már jóval kevesebben vetetlek, ezt még azok se mind, akik a tehetős gazdák közé tartoztak (Cseke István). Csanádon 1703-ban 17 mérő árpát írtak össze. Elenyésző a zab mennyisége: 8 mérő. Ezt csak a legmódosabb gazdák termeltek, elsősorban a lovak számára, mint az az összeírás adataiból kitűnik. 11 Az összeírás egész sor kérdést vet fel, de itt meg kell elégednünk néhány főbb jelenség értelmezésével. Mindenekelőtt azt látjuk, hogy az állattenyésztés volt a fő tényező, méghozzá külterjes formában.

212 Igás ökre csak a legszegényebbeknek nem volt, tehén is majd minden családban található. Figyelembe kell venni, hogy a vetőmag mennyisége évről-évre ingadozik, ezért nem lehet belőle a termésre következtetni. 13 Mindezeknek a hiányosságoknak ellenére az 1703-as összeírás fontos okmánya Csanád történetének. Idézni szeretnénk még a Bécsből Bátaszékre adminisztrátornak küldött kapucinus páter, Peregrinus Ubaldus életszerű leírását, mely a XVII. század végi viszonyokat jól világítja meg: „A Sárköz lakói inkább vízi állatok, mint emberek. Hun-tatár eredetűek, vallásuk, melyet matjarhidnek neveznek [a latin szövegben magyarul ír egyes szavakat]. A férfiak állatbőrökből ruházkodnak, a nők viszont különféle, ördögi színekben tarkálló vászonban járnak. Epületeket nem ismernek, hanem sárral tapasztott lakásokban piszkoskodnak és ezeket úgy hívják, hogy Haas. Hidakat ves??szőből készítenek, s úgynevezik őket Hit. Napon szárított hallal élnek és nyers szalonnával. Ételeik egyetlen fűszere az a vörös bestia, aminek babriga a neve. De ez mar mind az ördög. De a boruk kitűnő."

214 209 ARANY Dénes - CSÉCSY István, 1990. 10., Pataki József könyvére hivatkoznak, de oldalszám és a könyv címének megnevezése nélkül. Kerestük, de nem találtuk meg a kérdéses helyet Pataki könyvében. 210 BOGDÁN István, 1987. 98-99. 211 PML Összeírás 27., a solti járásról név szerint vannak adatok.; KOSÁRY Domokos, 1965. 31. és a 79. jegyzet.; Az 1703. évi összeírás jelenleg PML-ben található: IV. 23.a. Pest-Pilis-Solt vármegye adószedőjének iratai - Adószedői összeírások CP II. 41. 212 Gyakran az egész birtokterületet elvitte az árvíz. A jószágot lábon lehetett hajtani, így kevésbé voltak veszélyben. 213 SZABAD György, 1957. 78-79. 214 ARANY Dénes - CSÉCSY István, 1990. 9.