Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)
MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése
helyett származási helyek alapján (persze az, hogy ebben a lapban, és nem valamely országos vagy regionális orgánumban adták fel a hirdetést, már önmagában is jelzésértékű volt). Az is tény viszont, hogy - főként a nők közül - elég sokan egyáltalán nem kötöttek házasságot, és még feltűnőbb, hogy milyen sok házasság maradt gyermektelen. Ennek genetikai, társadalmi, gazdasági és szexuális okait valószínűleg önmagában is érdemes volna vizsgálni, de ez nem tartozik dolgozatunk tárgyához. Annyit azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy e zártság megtartása semmiképp sem volt szerencsés, hiszen az egy községből származók gyakran rokoni kapcsolatban álltak egymással, ami a gyermekáldás szempontjából aligha lehetett kedvező. A már Németországban született vagy ott felnőtt generáció párválasztását a fenti szempontok már jóval kevésbé befolyásolták. Az ő esetükben már nem annyira a származási helyek, hanem inkább a másokhoz képest továbbra is ingatagnak számító szociális helyzet jelenthette a korlátokat. A szülők, nagyszülők még mindig jobban örültek volna, ha a gyermek, unoka az „övéik" közül házasodik, de ennek inkább már csak szimbolikus jelentősége volt. Erre az időre (kb. a hatvanas évek elejétől kezdve) csakugyan megkezdődött a keveredés a bácskai svábok számára is. Ebből azonban az is láthatóvá válik, hogy a „társadalmi egyenrangúság" elérése nagyrészt csak a harmadik generációnak sikerült. Igaz, ez a nemzedék rendszerint nem is sorolta magát az elűzöttek közé. 5. A családok egyesítése Mint arra korábban is utaltam, a családok, rokonságok szerepe és azok összetartása az elüzetés után új, különleges tartalmat kapott. Egyedülállóként még akkor is sokkal nehezebb volt az idegen környezetben boldogulni, ha kezdetben a családok közös elhelyezése számos gondot okozott. Voltak azonban olyan nehézségek, amelyek a családok egyesítését hosszú ideig akadályozták, és amelyeket - ha lehetett meg kellett oldani. A kitelepítés illetve a menekültszállítmányok felosztása során a hatóságok igyekeztek arra törekedni, hogy családokat ne szakítsanak szét. Az egy transzportban érkező szülők és gyerekek, illetve házastársak szétválasztására nem is került sor, de szélesebb rokonságok esetében a befogadó települések korlátozott felvevőképessége miatt már ezt az elvet sem lehetett mindig szem előtt tartani. Ezen kívül több más okból is sor kerülhetett családok szétszakadására. Egyik interjúalanyom például arról számolt be, hogy amíg ő szovjet hadifogságban volt, feleségét és kisgyerekét Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára, míg annak szüleit Németországba telepítették ki. 70 Arra is volt példa, hogy a család egyes tagjai a kitelepítés első hullámában mentességet kaptak, de másodszor már ők is rákerültek a listákra, ám ezen szállítmányok útvonala adott esetben egész más volt, mint a pár hónappal vagy egy évvel korábban kitelepített rokonok esetében. Az elbocsátott német hadifoglyok pedig sok esetben családjuk sorsáról mit sem tudva maradtak Németországban, ahol gyakran csak hónapok, évek elteltével tudták meg, hogy időközben családjuk vagy rokonságuk is oda került. És akkor még nem beszéltünk a szovjet zónából elmenekültekkel, akik jórészt szintén nyugaton élő családjukhoz kívántak volna csatlakozni. Mai viszonyok között mindez talán kevesebb problémát okozna, de egészen az ötvenes évek elejéig-közepéig a szűkös lakóterek és egyes helységek túlterheltsége Interjú S.K.-val, Königsbrunn bei Augsburg, 1998. július 320