Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

miatt a szabad költözést nem engedélyezték automatikusan. így a családegyesítést minden esetben külön kellett kérvényezni, és csak a helyi önkormányzatok engedélyével lehetett végrehajtani. Az elbocsátott hadifoglyoknak átmeneti gyűjtőtáborokban kellett jelentkezniük, és egyúttal azt is igazolniuk kellett, hogy hol élnek azon rokonai, akikhez csatlakozni kívánnak. Az engedélyeket erre formailag - a helyi önkormányzatokkal és menekültügyi szervekkel egyetértésben - a tartomány menekültügyi államtitkára adta meg.

71 Ez nem volt mindig egyértelmű, hiszen a menekültek helybeli családoknál sokszor már így is csak szűkösen voltak elhelyezhetők, és az újabb érkezők miatt a lakástulajdonosok még kisebb területre szorultak vissza. Hasonló eljárást jelentett a családjuk után - főként az ötvenes évek második felében - önkéntesen kitelepülök ügye is. Itt főként olyan emberekről volt szó, akiket Magyarországon idős korukra való tekintettel a kitelepítés alól felmentettek, ám szülőfalujukban nem maradt rokonságuk, így rendszerint azt kérelmezték, hogy NyugatNémetországban élő gyermekeikhez költözhessenek.

72 A hivatalok a családegyesítés elsődleges szempontja mellett azt is mérlegelni kényszerültek - főként egyedülálló férfiak esetében -, hogy az illető tanult szakmájával hasznára tud-e lenni a befogadó településnek. így a kézműves foglalkozásokat űzők kérvényei általában jobb esélyekkel bíráltattak el, mint a korábbi mezőgazdáké. Arra is utalnom kell - bár e dolgozat tárgyától voltaképpen elég messze esik-, hogy az egymástól elszakított családtagok, rokonságok felkutatása sem volt mindig egyszerű feladat. A hadifoglyok megtalálása a Szovjetunióban jórészt a Német Vöröskereszt, illetve menekültek családtagjai esetében a Caritas Menekültsegély keresőszolgálatának feladata volt, akik - különösen a korabeli technikai felszereltséget is figyelembe véve - a szétszakított családok újraegyesítésében emberfelettit teljesítettek. Ezen túlmenően a menekültek sajtója, majd - amikor már ilyenek is léteztek az egyes régiók, községek hagyományőrző egyesületei is sokat dolgoztak azon, hogy az egy helyről származó menekültek egymásról információkat szerezzenek és továbbítsanak. Ugyanezen a módon lehetett az otthon maradt rokonsággal is ápolni a kapcsolatokat. A nyugat-német Alaptörvény kiadása (1949), majd az esetenként még ezután is érvényben lévő helyi korlátozások után a költözködés a szövetségi területen lényegében szabaddá vált, és innentől a családok egyesítésének nem volt már formai akadálya. A későbbiekben a lakhely megválasztása elsősorban már az anyagi és munkalehetőségek függvénye volt. StaAWü Regierung von Unterfranken 16 315 StaA Wü Regierung von Unterfranken 16319 A kérelem két csataljai özvegyasszonytól származik, akiknek lányait 1946 folyamán kitelepítették, és ebben az idßben Hausen községben éltek. 1957-ben mindketten ide kívántak települni, ám egyikük az eljárás lefolytatása közben már elhunyt.