Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

konfliktushelyzetekben vált nyilvánvalóvá az elűzöttek számára olyankor, amikor sokan már meg voltak győződve arról, hogy a helyiek teljesen befogadták őket. Sok ahhoz hasonló eset fordult elő, mint amelyet egy tanulmányában Herbert Schwedt is idéz (egy kísértetiesen hasonló esetet az én adatszolgáltatóim egyike is elmesélt, csak ott énekkar helyett egy sportegyesület szerepelt

58

). A történet menekült főhőse egy helyi kórusban énekelt, ahol szívesen is fogadták, és sohasem éreztették vele, hogy nem tartozik közéjük. Egészen addig így is maradt, amíg az egyik összejövetel során el nem tűnt az egyik kórustag pénztárcája. Ekkor egyértelműen az egyetlen menekültre terelődött a gyanú, akinek a többi kórustag kutatta át a lakását (!). Ezek után érthető módon újabb szakadék keletkezett a helybeliek és a menekültek között, pedig - mint később kiderült - a lopást egy őshonos helybeli lakos követte el. A falusi, kisvárosi ember számára mégis akkor válik leginkább az adott közösségbe tartozóvá valaki, ha kötődésének a külvilág számára is nyilvánvaló jelei vannak, és az is látható, hogy jövőjét az adott közösségben képzeli el. Ennek első lépése a helyi nyelvjárás, majd a szokások átvétele, de még sokkal inkább a vagyonszerzés és a házépítés voltak. A menekültek vagyoni felemelkedését a helyi lakosság ugyan gyakran irigységgel szemlélte, de mégis ezáltal lehetett megszabadulni a nincstelen, senkiházi, stb. jelzőktől, aminek innentől már nem lehetett alapja. Egy-egy csípős megjegyzés persze elhangzott arról, hogy „mennyire a semmiből jöttek ezek a menekültek, és most meg már hol tartanak", de az igyekezetet az irigykedőknek is el kellett ismernie.

60 A saját ház építése ilyenformán több szempontból is különleges aktus volt, mely egyfajta szimbolikus jelentőséggel is bírt. A menekültek legfontosabb célja hosszú ideig az volt, hogy a régi hazában teljesített anyagi/ vagyoni színvonalat az új környezetben is megteremtsék maguk és családjuk számára. A házépítés persze rendszerint csak nagy összegű kölcsönökből és segélyekből valósulhatott is meg, ám a ház felépülésétől kezdve a menekült „újra a maga urává" vált. Ettől kezdve nem kellett sem másokkal kényszerű társbérletben élni, sem felesleges konfliktusokba keveredni. Ezentúl a helyi társadalom is más szemmel nézte azokat, akik saját házzal rendelkeztek, akiket már nem lehetett a nincstelenek közé sorolni. Az egykori elűzöttek tekintélyét az is növelte, hogy az egy közösségből származók, rokonok az otthonteremtésben kölcsönösen segítették egymást, ami a helyiek csodálkozását és elismerését is kiváltotta. Az ekkor felépült új házakban egy család két-három generációja is helyet kapott, de amikor a gazdasági fellendülés ezt is lehetővé tette, a fiatalabbak új házak építésébe fogtak (Joggal gondolható, hogy a bácskai svábok számára a legfőbb luxus az új hazában is a házépítés maradt.). Olyan is előfordult, hogy az évek során valaki négy vagy akár öt (!) házat is épített, s ezek a későbbiekben már mellékes jövedelem forrásaivá is válhattak.

61 A saját ház építése egyúttal jelzése is volt annak belenyugvásnak, hogy a régi hazába való visszatérés valószínűleg már nem lehetséges, és az egykori menekült jelenlegi lakhelyén kíván maradni. Közvetlenül a háború után a helységek túlzott telítettsége miatt hozott szigorú költözési szabályok alapján nem is volt könnyű elhagyni a tartózkodási helyüket. Az ötvenes évek során a különböző új munkalehetőségeket követve aztán rendkívül sokan gyakran változtatták lakhelyüket. A saját ház e tekintetben is sokszor egyfajta megnyugvást jelentett, és egyúttal - persze modernizált formában és csak bizonyos fokig - a régi normákhoz való visszatérést is jelentette az idősebb generációk száBeszélgetés S.J.-vel, Bietigheim-Bissingen, 1996. SCHWEDT, Herbert, 1969. 27-40. Beszélgetés G.K.-val, Schwabmünchen 1997. január. Felvétel a szerző tulajdonában. Interjú G.K.-val, Schwabmünchen 1997. január. Felvétel a szerző archívumában