Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

mára. Újra zaklatás nélkül összejárhattak az egykori társaságok, és egy időre a társas együttélés bizonyos régi formái is újjáéledtek. Persze csak ott, ahol egy nagyobb közösség tagjai egymás közelében maradtak, és akkor is főként az idősebbek élvezték ennek gyümölcsét, mert a fiatalabbak számára az ilyen találkozásoknak jóval kisebb volt a jelentősége. A saját ház birtoklása mindenesetre jó szolgálatot tett a társadalmi előítéletek lebontásához, és amikor mind az őshonos, mind a letelepített lakosság anyagi helyzete is jelentősen javulni kezdett, a származási hely a mindennapi kapcsolatokban egyre csekélyebb szerepet játszott. Az őshonos és menekült lakosság furcsa módon akkor adta elsőként tanújelét „összetartozásának", amikor a hatvanas-hetvenes évektől kezdődően egyre több vendégmunkás illetve ún. gazdasági menekült jelent meg lakóhelyükön, akikkel szemben egységesen elutasító magatartást tanúsítottak. Bár ez a magatartás elég elgondolkodtató, mégis volt olyan beszélgetőtársam, aki a jugoszláv és olasz vendégmunkások érkezésekor érezte magát először lakóhelye teljes jogú polgárának.

62 4.2. A „vegyes házasságok" (konnubium) Egy közösség társadalmi elfogadottságának/ közeledésének sokak szerint az a legbiztosabb jele, ha a csoport tagjai „biológiai-szociális úton keverednek", azaz a különböző csoportba tartozók házasságot kötnek egymással, és ilyenformán a két csoport tagjai rokonságba kerülnek.

63 Az így létrejött „vegyes házasságok" utalnának a legbiztosabban a menekültek társadalmi elfogadottságára. Az erről szóló, optimizmust sugárzó korabeli statisztikákat azonban meglehetős óvatossággal kell kezelni. Ezek ugyanis már az ötvenes évek elején azt mutatták ki, hogy a vegyes házasságok száma menekültek és őshonos németek között rendkívül magas, vagyis a betagozódás ezen a téren is megvalósult. Ha kizárólag a szövetségi statisztikában megjelenő számokat vesszük alapul

64

, könnyen téves következtetésekhez juthatunk. Ennek pedig az az oka, hogy a statisztika a menekültek egyes csoportjait különkülön nem vizsgálja, pedig ezáltal valószínűleg komoly eltéréseket lehetne megfigyelni közöttük. Nem minden menekültcsoport megítélése volt ugyanis azonos a helyiek szemében, és maguknak a menekülteknek a felfogása sem volt egységes a kérdéssel kapcsolatban. Bár a házasságkötéseket mindezek ellenére jórészt az érzelmek motiválták, néhány objektív tényezőt mégis érdemes megvizsgálni, hogy valós képet kapjunk róla. Először is: tény az, hogy Németországban a fronton elesett vagy hosszú ideig hadifogságban lévő férfiak hiánya miatt a „házasuló korban" lévő férfiak számaránya alaposan csökkent. A menekültek beáramlása valamelyest javított ezen a helyzeten, így az elűzött férfiaknak elméletileg jobb esélyei voltak egy ilyen kapcsolat kialakítására. A menekült nők lehetőségei már kezdetben is rosszabbak voltak, hiszen az ilyen házasságtól semmiféle anyagi előnyt, hozományt nem lehetett várni. Különösen igaz volt ez a bácskai svábok esetében, akik paraszti környezetből, minden vagyonukat elvesztve jöttek. További fontos tényező volt még a felekezeti különbség, ami rendszerint mindkét szülői ház tiltakozását maga után vonta, bár ettől függetlenül ez kevésbé bizonyult áthidalhatalan akadálynak. Azt is egységesen állítják a kutatók, hogy a falvakban, kisvárosokban - a korábban vázolt elzárkózás Interjú J.B.-vel Waiblingen, 1997 december. Felvétel a szerző archívumában. 63 Vö. többek között PFEIL, Elisabeth, 1952. 52. és MÜLLER, Karl Valentin, 1963. 331-333., FRANTZIOCH, Marion, 1987. 241-242. stb. 64 Vö. REICHLING, Gerhard, 1989.