Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

mot, vagy éppen nem engedték meg a konyha vagy az általuk látogatott WC használatát.

24 Miután azonban az ilyen viselkedésért 10 000 márka pénzbüntetést (ez akkor horribilis összeg volt) vagy 5 év börtönbüntetést is lehetett kapni, rendszerint sikerült a föbérlőket jobb belátásra bírni. Mindez persze a feszült viszonyt nem javította. A tradicionális faluközösségekben még ennél megdöbbentőbb dolgokkal is lehetett találkozni. Egy bajor kisközségben pl. egy helybeli asszony 1946 szeptemberében feljelentést tett a menekültügyi felügyelőnél, ugyanis szerinte édesanyja elméje a náluk elhelyezett kelet-európai menekült asszony hatására háborodott meg. Mint az elvégzett vizsgálat kimutatta, a községben korlátlanul hisznek a boszorkányokban, amit ezúttal a menekültkérdéssel is összefüggésbe hoztak.

25 Bár a menekültek szándékos provokálását a kilátásba helyezett büntetésekkel a hatóságok igyekeztek kordában tartani, mégis nagyon sok bántó megjegyzés hangzott el velük szemben. így például Obernburg körzetében - ahol nagyrészt éppen magyarországi bácskai menekülteket helyeztek el - egy helybeli lakos kijelentette, hogy „minden menekült cigány". (Ezért pénzbüntetésre kötelezték.)

2 Az is élezte a viszonyt, hogy a menekültek elhelyezésére nemcsak lakásokat foglaltak le, hanem gyakran olyan helyiségeket is (táncterem, tekepálya, kocsma, stb.) amelyek a helyi közösségi élet központjainak számítottak, és ezáltal „a menekültek miatt" a helybeliek különféle hagyományos szórakozási lehetőségei is korlátozódtak.

27 A fogadók, vendéglők lefoglalása ellen különösen nagy volt a tiltakozás (a tulajdonosok különféle ürügyekkel igyekeztek is kibújni a kötelezettség alól), hiszen itt a tulajdonos a hívatlan vendégek elhelyezésén túl egyúttal jelentős haszontól is elesett. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy kizárólag az elutasítás jellemezte volna a befogadó társadalmat. Ha ez így lett volna, akkor ma aligha lehetne sikeres beilleszkedésről beszélni. Idővel mégiscsak oldódtak a menekültekkel kapcsolatos előítéletek, és ezeket viszonylag hamar egymás kölcsönös tisztelete vagy elismerése váltotta fel. Rengeteg pozitív példa van, amely a helybeli lakosság segítőkészségét bizonyítja az elüzöttekkel szemben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a helyi lakosság maga is rendkívül nehéz helyzetben volt, és a menekültek érkezését afféle büntetésként érték meg az elvesztett háború miatt. (Eleinte nemcsak a menekültekkel, hanem az angolszász megszállókkal szemben is nagy volt a bizalmatlanság.) Ráadásul a menekültekben nemcsak kényszerű társbérlőket láttak, hanem - különösen a munkalehetőségek területén - gyakran vetélytársakat is. Azt pedig sokan irigységgel nézték végig, hogy a menekültek különféle kedvezményeket is kaptak, amihez ők nem jutottak hozzá, holott maguk is nehéz helyzetben voltak. A háború során ugyanis az őshonos német lakosság is jelentősen károsodott vagyonában, amiért kezdetben semmiféle kárpótlást sem kapott (a teherkiegyenlítés részben orvosolta ezeket a problémákat, de annak végrehajtására csak évekkel később került sor). Sem a befogadóknak, sem a menekülteknek nem volt könnyű tehát az együttélés, s akár hosszú éveken keresztül is tarthatott. Ám ennek során olykor nemcsak konfliktusok keletkeztek, hanem olyan mély emberi kapcsolatok is kialakultak, amelyek nem szakadtak meg akkor sem, amikor az együttélés véget ért. Ennek egy szép példája, amikor egy egykori menekült asszony 75. születésnapi ünnepségére nem felejtette el meghívni családja egykori, időközben elhunyt szállásadónőjének lányát, akinek családjára máig is hálával gondol.

28 Staatsarchiv Würzburg (a továbbiakban StAWü) Landratsamt (a továbbiakban LRA) Miltenberg 5317 Bay.HStAMü StK 114 840 StAWü LRA Obemburg 3022 BETZ, Hanna, 1949.41. Beszélgetés M.M.-mel, Forchheim, 1998. május