Bács-Kiskun megye múltjából 16. (Kecskemét, 2000)

MOLNÁR JÁNOS Baja város népoktatásáról az 1800-as évek utolsó évtizedeiben

mai ismereteket. Elismeri a törvény az ún. segédtanítóságot is. Ők azok, akik vagy oklevéllel rendelkeztek, illetve a tanítóképző bizonyos osztályait már elvégezték, s ideiglenesen kaptak alkalmazást. Baján - a vizsgált időszakban - valamennyi tanító megfelelt a törvényben foglalt követelményeknek. A magániskolák tulajdonos-pedagógusai is rendelkeztek a szükséges végzettséggel. Kivételt képez ez alól az a korszak egyik jelensége, hogy meg-meg jelentek Baján is a zugiskolák, amelyeknek alapítói semmilyen tanítói oklevelet nem tudtak a hatóságoknak bemutatni. A város pedagógusainak többsége férfi tanerő, kivételt képeznek a Miasszonyunkról elnevezett iskolanénék leányiskolájának szerzetesnő tanítói. (A városban az intézményt a köznyelv „zárdának" nevezi, a tanítónőket apácának. A tanulmány esetenként szintén használja mindkét fogalmat.) Tanítónő alkalmazására egy 1870-ben íródott határozatban találkozunk elsőként, nevezetesen Borza Nándorné személyében, aki a felsővárosi iskolában tanított. Az 1880-as évektől számuk szerényen nő, s így például az 1900-1901. tanévben az alsóvárosi iskola nyolc pedagógusából négy a tanítónők száma. A tanítói állások betöltésére az adott település iskolaszéke jogosult. A meghirdetett pályázatok közül választás útján kap a legtöbb szavazatot kapott pályázó élethosszig tartó kinevezést. Beosztásából csak igen súlyos hanyagság, erkölcsi vétség vagy polgári bűntény miatt menthető fel. A tanító fizetését a helyi viszonyokat is figyelembe véve az iskolaszék állapította meg, melyet a tankerületi iskolatanács hagyott jóvá. A népiskolai törvény előírta, hogy az elemi népiskolai rendes tanító évi fizetése - a tisztes lakáson és legalább egynegyed holdnyi kerten kívül 300 frt o.e. (o.é.= osztrák érő), az elemi népiskolai segédtanítóé 200 frt. o.e.

22 A felekezeti iskolák tanítóinak jövedelme a városban igazodott a törvényben meghatározott minimumhoz. A legnagyobb létszámot magában foglaló római katolikus elemi népiskolák fenntartója a város volt. A tanítóságról vallott álláspontját jól tükrözi egy - a képviselő testület ülésén hozott határozat. „Olvastatott a helybeli iskolaszéknek a tanítók fizetésének javítása érdekében benyújtott hivatalos jelentése és javaslata. Tekintve a tanítóknak csakugyan félre ismerhetetlen mostoha anyagi helyzetét, tekintve azon eshetőséget is, miszerint halálozás, vagy az iskolaszék és tanfelügyelő közrehatásával jelen tanév végén kiderítendő képesség hiány tekintetéből szükség leendő pályázat hirdetések esetében csak úgy számíthatunk jeles tanerők ide vonzására, ha azokat a többi városokhoz képest illedelmes díjazásban részesítettnek. Határ oztatott: Hogy a központban alkalmazott négy fő elemi tanító évi fizetése 600frtra rendszeresítessék, a többi tanítók pedig egyenlően évi 450frttal díjaztassanak a városi pénztárból azon korszerű indoknál fogva, mert ők is ugyan a városi közönség gyermekeinek tanítása és nevelésében fáradoznak. Az 1867-es kiegyezéssel megteremtődtek a feltételei annak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia áttérjen az aranyalapú pénzrendszerre. Ennek fő címlete az addig ismeretlen korona lett, százas váltópénze a fillér. Az új pénz mellett a korábbi pénzrendszer tagjai is megmaradtak, és 1 forint=2 korona váltással kapcsolódtak a koronaalapú pénzrendszerhez. Ezt rögzítették a bérek megnevezését szolgáló „frt.o.é."=osztrák érő forint rövidítés.