Bács-Kiskun megye múltjából 16. (Kecskemét, 2000)
MOLNÁR JÁNOS Baja város népoktatásáról az 1800-as évek utolsó évtizedeiben
A kezdők egyértelműen osztályt kellett, hogy ismételjenek. A nem sorozhatok azok a tanulók, akik a nagyarányú mulasztás, vagy betegség miatt nem voltak osztályozhatók, tehát az évet meg kellett ismételniük. Az iskolák közül a belvárosi fiúiskolában a nem osztályozható tanulók aránya 16 %, a szállásvárosi magyar tannyelvű iskolában és a homok kültéri iskolában egyaránt 8,6 %, kiscsávolyban 15,4 %, Szt Jánosban 25,8 %. Sajátos, hogy a bunyevác-magyar tannyelvű iskolákban ilyen minősítésű tanuló nem volt. Viszont az első osztályokban az ún. kezdők aránya megközelítette, vagy meghaladta az 50 %-ot. Az 1882-83. tanévtől a város elemi népiskoláiban a tanulmányi eredmény minősítése: kitűnő 1 jeles 2 A kitűnő és jeles minősítések többé-kevésbé megegyezhettek az azt megelőző időszak azonos érdemjegyeivel. Az elégtelenek közül azok, akik három vagy több tárgyból kapták az elmarasztalást, osztályt kellett, hogy ismételjenek, ugyan úgy, mint az ezt megelőző „nem sorozhatok". Az 1890-91. tanévről szóló értesítő tudósít arról, hogy a tanulók magaviseletét és szorgalmát is értékelte a tanító. A magaviseletből megszerezhető értékelés: dicséretes 1 A rendelkezésünkre álló dokumentumokban a tanulók magatartására utaló írások, határozatok, vagy más ezekre utaló adatok alig lelhetők föl. A leggyakrabban előforduló elítélendő tanulói megnyilatkozások, az igazolatlan hiányzás, az iskolába való későn érkezés, veszekedések, nagyritkán lopás, eltulajdonítás, trágár beszéd. Ez utóbbi a fiú osztályok tanulóinál fordult elő, míg a leányoknál gyakori a „nem szerény" magatartás. Az iskolák a házirendek, illetve fegyelmi szabályzatok megalkotásával igyekeztek megelőzni a különböző „vétségeket". Ezek mibenlétének, tartalmának megismertetésére mutatjuk be a bajai római katolikus népiskolák fegyelmi szabályzatát, a 7. sz. mellékletben. Ez a legnagyobb tanulói létszámmal bíró iskola a városban, s mindkét nembeli gyermekekre vonatkozott. A fegyelmezetlen vagy rossz magatartású, szorgalmú tanuló büntetésének fokozatairól, formáiról nem szólnak rendelkezésre álló dokumentumok. A szóbeli és írásbeli figyelmeztetések mellen a bajai népiskolában is gyakoriak voltak a sarokba állítások, a térdepeltetés, még inkább a testi fenyítések. A népoktatási törvény IX. fejezete foglalkozik a tanítókkal. Megfogalmazza, hogy tanítónak csak az nevezhető ki, aki „valamilyen nyilvános képezdében" sikeres vizsgát tett és erről oklevelet szerzett. Átmenetileg engedélyezte a pedagógus munkát azoknak, akik nem rendelkeztek tanítói oklevéllel, de számukra előírta, hogy a nyári szünetekben - lakóhelyükhöz legközelebb eső tanítóképezdében - póttanfolyamokon szerezzenek alapvető szakjó elégséges elégtelen 3 4 5 tűrhető 3 rossz 4 Szorgalom értékelésének fokozatai: ernyedetlen 1 dicséretes 2 (1894-95-tői - kitartó) változó 3 hanyag 4