Bács-Kiskun megye múltjából 16. (Kecskemét, 2000)

ÖSSZEFOGLALÓK

nem az is, hogy magukban a községekben keletkeztek, tehát közvetlenül tükrözik a lakosság mindennapi életét, gondjaikat és problémáikat. A Kiskunság több, egymástól különálló részből állt, az északnyugati rész, amelyre ezek az iratok vonatkoznak, négy települést foglalt magában: Kunszentmiklós, a járás székhelye, Szabadszállás, Fülöpszállás és még külön, a Duna mellett Kiskunlacháza. Ez utóbbi az egyetlen kiskun helység, amely ma Pest megyéhez tartozik. Az alföldi hódolt területek helységeinek két földesura volt: magyar és török, a szolgáltatásokat természetesen mindkettő megkövetelte. E négy helység számára azonban mégsem ez jelentette a legnagyobb gondot. A dokumentumok legtöbbjének ugyanis közös témája a végvári katonaság garázdálkodása. Ónod, Szendrő, Kékkő, Korpona, Fülek és más várak őrsége rendszeresen lejárt az Alföldre és a parasztságon élősködött: a falvak állatállományát elhajtották, a lakosokat bántalmazták, szolgáltatásokra kényszerítették. Gyakran történt gyilkosság, házak felgyújtása, néha szabályos harc alakult ki a lakosok és a katonaság közt. A katonaság körül mindezek nyomán bűnöző elemek hálózata alakult ki, tolvajok, orgazdák, s velük szemben a Füleken székelő megye (Pest-Pilis-Solt) apparátusa is tehetetlen volt, sőt néha éppen az áldozatokat büntette. A hódoltsági tulajdonviszonyok amúgy is gyakran zavarosak voltak, a katonaság pedig pénzért mindenkor vállalkozott a törvénytelen vagy kétes tulajdoni jogok érvényesítésére és a parasztok szolgáltatásra való kényszerítésére. A katonaság erőszakoskodásai, a közbiztonság katasztrofális megromlása miatt a négy kiskun település lakossága többször is azzal fenyegetődzött, hogy elköltözik és faluját üresen hagyja. PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA Kecskemét vagyoni helyzetének felmérése 1855-ben Kecskemét a 16. századtól kezdve permanens birtokpolitikát folytatott. A terjeszkedési politikát a hódoltság idején az a körülmény mozdította elő, hogy a kun puszták lakói elmenekültek, Kecskemétre, vagy a környező városokba költöztek. A megnövekedett lakosság megélhetésének biztosítása végett Kecskemét az elhagyott földeket bérbe vette a magyar és török földesuraktól. 1702-ben I. Lipót a Német Lovagrendnek adta el a kun puszták nagy részét, melyeket az ottani lakosok csak 1745-ben tudtak visszavásárolni, megváltani. A kun puszták megváltakozása után csökkent a bérbe vehető földterület Kecskemét számára. Ettől kezdve vétel és zálogolás útján igyekezett újabb földbirtokokat szerezni a városi elöljáróság. A 18. század elejétől saját földesuraitól kezdték megváltani városi birtokaikat és a földesúri jogot. Ez egyrészt a lakosi joggal bírók jobb megélhetési lehetőségeit szolgálta, másrészt előfeltétele volt egy fejlettebb városi jogállás, a szabad királyi városi cím elérésének, amire Kecskemét a 18. századtól törekedett. A földesúri megváltakozás 1724-ben kezdődött és 1848 előtt nagyrészt be is fejeződött. Kisebb birtokrészek maradtak csak megváltatlanul. A város régtől fogva bérelte Alpár, Borbás és Szentkirály pusztákat, ezek nagy részét idővel megvásárolta. A mintegy 30.000 hold területből 936 holdról nem tudtak megállapodni a földesurakkal. Ennek megszerzésére 1855-ben nyílt lehetőség. A fedezet előteremtéséhez le kellett kötni a város vagyonát. A város vagyonának fel-