Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

Csólyoson gondoskodott a város marhalevélkezelésről, s évenként nyolc hivatalos nap tartásáról. A várostól 12 km-re levő Fülöpjakab nevű pusztán, ahol a 475 tanyán 2040 lakos élt, hatósági orvos soha nem tartott látogatási napokat, és hatósági személyként kizárólag csak a bába és halottkém jelent meg.

129 Valamivel már jobb volt a helyzet Kecskemét határában, ahol 45 ezer ember élt. Itt már a háború előtt is a felállított kirendeltségek érdemleges hatáskörrel is rendelkeztek.

130 A tanyákkal kapcsolatosan az egyik tábor éppen ezért a magára hagyatottságot, a közigazgatási rendszer teljes hiányát, sok esetben az itt lakókra váró legteljesebb reménytelenséget emelte ki. A másik tábor viszont "óriási nyereségnek" tartotta ezt a gazdálkodási formát, hisz a töröktől visszafoglalt hatalmas, kietlen és lakatlan vidék felvirágoztatása éppen ezek révén történhetett meg. Nem véletlen, hogy Németh László "kert-magyarország" kiépítését egyenesen az ország kecskemétiesítésével képzelte el.

131 Kétségtelen, hogy a lakosság életvitelében, szociális adottságaiban nem önmagában a település szerkezete, jellege volt a predesztináló tényező, hanem a birtokviszonyok, az adóztatás jellege, a gazdasági, társadalmi állapotok és a politikai keretek együttesen határozták meg akkor is, most is a tanyákon élők helyzetét, életviszonyait és gazdasági lehetőségeit.

132 Bár a vele kapcsolatos társadalmi igény egyértelmű volt, mégis az események ismeretében azt kell megállapítanunk, hogy a két háború közötti időszak az egész országban nem kedvezett a tanyaközpontok községgé történő fejlődésének. Több mint jellemző, hogy a század első felének csaknem egészében a létrejött községek mind már meglévő falvakból szakadtak ki. Mindössze két kivételt találunk: Tompa és Kelebia puszták a 20-as években önálló községgé válhattak, de ezek is anyavárosuktól, Szabadkától csak azért tudtak elszakadni, mivel az a háború után sajnálatosan az ország határának a túlsó oldalára került. Az alföldi városok pusztáiknak az elszakadásától való félelme miatt csaknem olyan idegenül néztek minden önállósodásra utaló kezdeményezést, mint egy-másfél évszázaddal korábban lakosaiknak a tanyákra történő kiköltözését. Igen jellemző, hogy a két háború közötti békésnek mondható kb. másfél évtizeden belül az egész országban Békéscsabán kívül csak Vác járult hozzá, hogy vele födrajzilag nem érintkező egy-egy pusztája önállósuljon. Ezekkel szemben Baja, Kecskemét, Kiskunhalas, Szentes, Mohács és Nagykőrös 129 Illyés Gyula, Puszták népe; Féja Géza, Viharsarok; Veres Péter, Az Alföld parasztsága stb. c. kötetek jelzik, hogy az ország más tájain sem volt kedvezőbb a külterületi lakosok élete. 130 Természetesen más vidékeken sem volt hízelgőbb a tanyasiak helyzete. Makó környékén 4077 lakos a bábán és a kézbesítőn kívül nem látott hatósági személyt. Debrecen óriási határában is csak a kézbesítők és a bábák megjelenése érzékeltette, hogy létezik hatóságuk is. HENCZ Aurél, 1973. 390-391. 131 Kiemelték még, hogy az Alföldön lényegesen egészségesebbek a birtokviszonyok mint a Dunántúlon. A szőlő- és gyümölcstermesztés révén igazi vállalkozók ezrei pezsgő gazdasági életet teremtettek, és primitív eszközeikkel európai színvonalon termeltek külföldön is keresett termékeket. 132 Erdei Ferenc is már 1942-ben élesen bírálta a tanyakérdéssel foglalkozó irodalmat. Úgy látta, hogy a témával foglalkozók sajátságos racionalizmussal értetlenül és idegenül nyúlnak hozzá, s megnyilatkozásaikban bizonyos "társadalomfelettiség" észlelhető. Kiemelte, hogy azoknak a gondoknak nagy része, melyeket a tanyák rovására írtnak, nem a tanya jellegéből következnek. Olyan általános társadalmi jelenségek ezek, amelyek nem az egyik vagy másik települési formának, hanem az adott kor általános gazdasági-társadalmi helyzetének a következményei.