Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

megyének a négy járása: a dunavecsei, a kecskeméti, a kiskőrösi és a kunszentmiklósi. Lakosainak létszáma 307 ezer főre nőtt volna.

126 Bár kétségtelen, hogy a magyar közigazgatás megreformálása, modernizálása elképzelhetetlen volt a megyerendszer gyökeres átalakítása nélkül, a kor közigazgatási szakembereinek figyelme további alapvető feladatokra is folyamatosan kiterjedt. A századfordulótól nemcsak a közigazgatási, hanem szociális és politikai szempontból is kétségtelenül az egyik generális kérdéssé vált az országban a tanyarendszer, valamint annak közigazgatása és jövőjével való törődés. A XX. század dereka felé közeledve pedig egyre hevesebbé váltak mind szakmai körökben, mind pedig a politikai csoportosulásokon belül a körülötte zajló viták, amelyek révén igen elmélyült szociológiai, közigazgatási és politikai elemzések sora látott napvilágot. A megkerülhetetlen tény az volt, hogy még 1930 táján is az ország lakosságának egy ötöde, pontosabban 21,8 %-a külterületeken élt. Ezt a tömeget nem lehetetett az élet egyetlen területén sem figyelmen kívül hagyni.

127 Kétségtelen viszont, hogy ez a gond nem jelentkezett, nem érződött egyforma súllyal az ország egész területnén, mivel a tanyák mindenekelőtt az Alföldre voltak jellemzőek. E témával azért is kell itt foglalkoznunk, mivel a Duna-Tisza közének pedig nagyobb részén, ezen belül a mai Bács-Kiskun megye területén, éppen a tanyás gazdálkodás folyt kiterjedt mértékben. Ennek a gazdaság egészében képviselt arányát, súlyát néhány adat is kellően érzékelteti. A kiskunfélegyházi járásban a lakosság 58,8%-a élt külterületen. Hasonló arány több más helyen is fellelhető: Kecskeméten 56,2%, Kiskunhalason 52,4%, Kiskunfélegyháza város területén 46,9 % volt a külterületen élők aránya. Kétségtelen, hogy az Alföldön, főként a Homokhátságnak ezen a részén ez a laza települési rendszer volt a leginkább "tipikus".

128 A tanyai lakossággal szemben még a jelentősebb és viszonylag gazdagabb városok környékén is ma már hihetetlennek tünően hiányos volt a hatósági gondozás, és ezeken a valóban "istenhátamögötti" területeken tényleges közigazgatásról alig beszélhetünk. Mintha mindenki tudatosan meg akart volna róluk feledkezni. Az alábbi néhány adat mindennél jobban bevilágít a társadalomnak ezen szándékosan sötétben hagyott zugaiba. Kiskunhalas Balota nevü külterületén, amely a várostól 19 km-re volt, 367 tanyán 2043 lakos élt. A kézbesítő és a járlatkezelő alkalmazásán kívül érdekükben a város semmit sem tett. Még a halottakat is a városba kellett szállítaniuk, miként a várostól 24 km-re lévő Bodoglár pusztáról is. Kiskunfélegyházán a 38 ezer lakos csaknem fele, 18 ezer fő tanyákon lakott. Csak a várostól 35 km-re lévő, azzal földrajzilag semmilyen formában nem érintkező, ún. exklávét alkotó 126 HENCZ Artúr, 1973.351-357. 127 Több mint figyelmeztetőek az 1930. évi népszámlálás adatai is. Az országban az analfabéták aránya 8,8 % volt. A belterületi népességen belül: ez az arány 7,8%, a külterületeken élők között 12,9%, ugyanakkor a tanyai lakosságnak 16,5%-a volt írástudatlan. 1933-ban megvizsgáltak 5000 tanyavilágban élő 3-14 éves gyermeket, fertőzöttek-e gümőkorral. A felmérés adatai alapján 3-4 évesek 26%-a volt fertőzött, az idősebbeknek pedig 70-90%-a. Egy másik felmérés szerint a tanyán élő 1-12 éves gyerekek 25%-a, a 12-20 évesek 86%-a, az azon felüliek közül pedig a megvizsgáltak 100%-a volt tbc-vel fertőzött. 128 A megyék közül a leginkább érintettek a külterületeken élők arányát tekintve az 1930-as népszámlálás adatai alapján a következők voltak: Csongrád 47,0%, Fejér 29,5%, Bács-Bodrog 27,6%, Szabolcs-Ung 24,7%, Komárom-Esztergom (bánya- és ipartelepeivel együtt) 22,7%, Somogy 21,7%, Pest megye (Budapest környéki terület kikapcsolása után) 28,3%. HENCZ Aurél, 1973. 382383.