Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

tervbe vették, hogy 59 mezővárost hoznak létre, amelyek közül csak kettőnek haladta volna meg a száma a 20 ezret, és csak 3 lakosságának száma maradt volna 7 ezer alatt. A rendezett tanácsú városok számát 38-ról eggyel növelték volna. Mai megyénket annyiban érintette volna közvetlenül ez az elképzelés, hogy Baja elvesztette volna törvényhatósági jogú státuszát, mivel lakossága Trianont követő években csökkent, Végülis a konzervatív erők szívós harcai következtében a több tekintetben is figyelemre méltó elemeket is tartalmazó tervezetből vajmi kevés valósult meg. A már évtizedek óta elkerülhetetlennek mondott területrendezést ki tudja hányadszor, ismét későbbi időkre halasztották. Maradtak, sőt a trianoni béke következtében néhány területen tovább nőttek az egyes megyék között a kirívó aránytalanságok. Közülük szemléltetésként néhányat érdemes kiemelni: Abaúj-Torna vármegyében mindössze 85 817 fő élt 1929-ben, és Bács-Bodrogban is csak 91 253 lakos volt, ezzel szemben Zala megyében 347 ezer, Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegyében pedig 1 161 325 fő lakott. Tehát az ország legnagyobb megyéjében 13,5-szer több ember élt mint a legkisebb megyében. Ennek alapján nem túlzás azt állítani, hogy az egyes megyék között nagyságrendi különbségek alakultak ki, amelyek mind a közigazgatáson, mind annak finanszírozásán belül súlyos többletterheket jelentettek. Érthető tehát, hogy a szőnyeg alá söpört kiáltó ellentétek feloldására hamarosan vissza kellett térni. Ezért 1929-ben ismét napirendre került a nemzetgyűlésben a közigazgatás területrendezése. A belügyminiszter elsődleges célként azt jelölte meg, hogy ezáltal a "közigazgatást a közönséghez közelebb vigye". Ezt megelőzően 1928-ban már ilyen címmel jelentek meg írások az országos lapokban: "A Kiskunságban egyre nagyobb lendületet vesz a külön megye megalakítására irányuló mozgalom"; "Pest vármegye déli járásai a külön törvényhatósággá való alakítást kívánják". Ezekben az elemzésekben mindenekelőtt arra hivatkoztak, hogy az egykori kiskun települések Kiskunfélegyháza központtal tudnának elképzelni egy önálló megyét. Pest megye déli részeinek lakói pedig azzal érveltek, hogy a megye kettéosztásával lényegesen könnyebben lehetne megközelíteni a közigazgatási központokat. A belügyminiszter a több mint félévszázados hagyománnyal rendelkező manőverezéshez folyamodott: nem ellenzi a megye kettéosztását, sőt határozottan kijelenti, hogy "Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye abban a területi nagyságban, amelyben van, tovább nem maradhat meg, éspedig nem maradhat meg a jó közigazgatás érdekében", de azonnal hozzátette, hogy "nem látja egyelőre elér- kezettnek az időt" a tervezet végrehajtásához. A belügyminiszter dodonai hajlan- dósága alapján is újabb és újabb tervek láttak napvilágot. Többek között Kecskemét mind határozottabban követelte, hogy a Szapáry féle elképzelést követve, ez a város legyen a ketté osztott megye déli részének székhelye. Figyelemre méltóan felmerült az a terv is, hogy Solt-Kiskun-Bács-Bodrog elnevezéssel hozzanak létre egy új megyét.

123 Tehát az 1950-ben megvalósult tervezet csaknem pontos előzményével állunk már ekkor szemben. A megyék körüli vihar sok közül csak a közigazgatás egyik súlyos gondját érintette. A lakosság érdekeit legalább ennyire sértette a járások irracionális kialakítása. 123 így is egy igen nagy megye kerekedett volna ki, de a terv megfogalmazói azzal érveltek, hogy nem a nagy megyéket kell szétszabni, hanem a kicsiket kell összevonni. HENCZ Aurél, 1973. 305-309.