Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

hivatottabb őrei születtek új nagy intézményekben, elsősorban a parlamenti felelős kormányzatban és a független, a közigazgatástól elválasztott bíróságokban, főleg a közjogi bíráskodásban." Az egyik leginkább figyelemre méltó követelés az volt, hogy a bíráskodás leválasztása után szét kell választani a politikai és a közigazgatási hatáskört is. Joggal és többen támadták a virilizmus intézményét, szorgalmazták az önkormányzati jogkörök tágítását. Kiemelésre méltó az a figyelmeztetés, amely szerint "... mentől előbbre megyünk, annál inkább át fog szállni közigazgatásunk súlypontja a megyékről a községekre, illetve a községek kapcsolataira. A községi hatáskörök lassan-lassan ki fognak képződni. Ki fognak alakulni bizonyos községi egyesületek, szövetségek, amint ezek más országokban is kialakultak: ... Amint előrehaladunk értelmiségben, a községeket nem lehet gyámság alatt tartani."

103 Az időközben elkészült törvényjavaslatok sajnos nem tartalmazták a közigazgatás jeles vezetőinek és jogtudósainak valóban előre mutató javaslatait. A háború kitörése pedig megakadályozta, hogy a közigazgatási reformok akár még csökevényes formában is törvény erőre emelkedhessenek. A háború érthetően számos változtatást igényelt a közigazgatáson belül, de ezek a rendkívülinek mondható gazdasági, katonai, hadigondozási stb. ügyekre koncentrálódtak. Ezeknek megfelelően új szervezeteket és tisztségeket is létrehoztak, de mindezek a megyék, a városok és a községek korábbi működési kereteit lényegében nem érintették. Összegzésként megfogalmazhatjuk, hogy a dualizmus időszakában sok politikus és még több közigazgatási szakember tisztán látta, hogy Magyarországon a közigazgatás megreformálása az ország további fejlődésének egyik meghatározó területe lett. Éppen ezért a közel fél évszázadon belül több előre mutató, a kor társadalmi és gazdasági fejlődésével összhangban álló törvénytervezet is megfogalmazódott. A parlamenten belül mindvégig az egyik legsúlyosabb belpolitikai vízválasztó lett az erre irányuló elképzelések törvény erőre való emelése. A számban és koncepciókban is gazdag termés ellenére csak elvetélt, vagy igen szerény reformokat eredményezett ez az időszak. A magyar történelem egyik legjelentősebb fél évszázadának súlyos belső ellentmondását érzékelteti az, hogy a ténylegesen jövőbe mutató reformokat a konzervatívnak minősülő kormánypártok fogalmazták meg és képviselték változó következetességgel, míg a haladónak, a nemzetinek stb. mondott ellenzék időről időre konok következetességgel megtorpedózta azokat a sokszor igen jól átgondolt, mind gazdaságilag, mind belpolitikailag távlatos törvényjavaslatokat, amelyek az ország polgári fejlődését, az egykori kiváltságos osztályok konzerválódott hatalmának oldását, belpolitikai életünk demokratizálódását, igazán képesek lettek volna felgyorsítani. 103 Az ankéton a magyar közigazgatás csaknem minden gondja-baja előkerült. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a reformot siettető szándékok mellett igen jelentős politikai csoportok az érdemi változtatások ellen léptek fel. CSIZMADIA Andor, 1976. 280-288.