Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)
PINTÉR ILONA Adatok Szabadszállás első tagosításához (1785-1813)
5. ) Tapasztalják azt is az A. és I. felek egy darab időtől fogva, hogy az Úr Isten a Szabadszállási határnak némely részit károkkal, jégesővel meglátogatja, kiváltképpen tapasztalhatták azt mindnyájan, hogy az Úr Isten ezen ostorát már 6 esztendőktől fogva, amidőn a földnek egy tagban leendő felosztásában munkálódtak az A. felek, mindenkor akkor bocsátotta az Isten a jégesőt a határra. Már ha akkor egy tagban lettek volna a földek felosztva, akinek a földin általment a jég, az tetemesen megkárosodott volna, de ha az Isten egy helyen elvette is, más helyen ugyan csak megtartotta, s éhhelhalásra nem juttatta. Ha több ok nem is volna, csak erre az egyre is meg lehet állítani azt, hogy Szabadszállásán nem szükséges a földeknek egy tagban leendő felosztása. 6. ) Az eddig való szokását a Szabadszállási helységnek még az idegenek is helybenhagyták és dicsérték, ezt t.i. hogy ha egyszer elszántottak-vetettek akár őszi, akár tavaszi calcaturában a vetéseik mindenkor tilalomban voltának, mintha kertben volnának. Egyéb semmi nem járt rajtok az égi madaraknál, de ha egy táblában expediáltatik kinek-kinek a maga rátája, 1 3 télben és nyárban marhacsapás lészen, amint a Feketéi kaszálókon való vetések is megbizonyítják. 7. ) Nem lehet actorátusok az A. feleknek még azért is, mivel kinek-kinek a maga sorsához képest a kertjeiknél lévő örökségeik jól elkészítve vágynak, és hogy újra a felosztandó földeken új tanyákat építsenek, abban sem mód, sem tehetség nincsen, és ha posito non tarnen concesso 144 felosztódnék is az, cum enervatione misera contribuentis plebis 145 esne meg. Entia autem supra necessitatem non sunt multiplicanda. 146 8. ) Az egész Szabadszállási helység minden birtokoknak a közepében helyheztetik. Körös-környül vétetnek a földekkel, egy nyomáson minden járásban kinek-kinek 2 vagy 3 darab földje vagyon, a legtávolabb való is egy vagy fél órányi időt foglal magában, mely megbizonyíttatik azzal, hogy sehol a lakosok oly hirtelen be nem takarodnak, mint Szabadszállásán. Következésképpen az egy tagban lévő felosztásra teljességgel semmi szükség nincs. 9. ) Azt szokták mondani parasztpéldában, ami igaz is, hogy ha egy esztendőben nem szánt valaki, kettőben nem arat, ez oly igaz, mint kétszer 2=4. De ha a Szabadszállási földek egy tagban felosztatnának, lennének olyanok mind az A., mind a I. felek között, akik egész életekben sem aratnának a magok földjökön egy esztendeig való kenyeret, mert sokan a földnek igen sovány részére esnének, mellyel soha sem elégednének meg, és így ezen felosztás szüntelen csak a véghetetlen panaszt szülné, mint a feljebb való esztendőkben 17 embernek panaszára a FűlőpSzállási helység részére való Kerekegyházi Puszta felosztatott geometra által, mellyel teljességei senki 143 méretik ki kinek-kinek a maga része 144 tegyük fel mégis 145 a szegény adózó nép kárával 146 A terheket pedig nem kell a szükségesnél jobban szaporítani.