Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

ORGOVÁNYI ISTVÁN Az 1956-os forradalom és szabadságharc kecskeméti eseményeinek története

pártbizottságok magukra maradtak. A rádió október 25-ig nem tudósított a vidéki megmozdulásokról. A Szabad Nép vezércikkét, a Híven az igazsághoz című írást október 28-án olvasták be. Nagy Imre rádiós beszéde következtében, melyben demokratikus népmozgalomnak nevezi a felkelést, és bejelenti a tűzszünetet, a tüntetők ellen fellépő helyi ellenforradalmi erők elveszítik legitimitásukat. Előtérbe kerülnek az időközben létrejött forradalmi szervek. A foradalmi katonai tanácsok létrehozása véglegessé teszi a hadsereg azonosulását a forradalmi üggyel. Fel kellett számolni a BM megyei főosztályait, ezt követően népítéletre többé nem került sor. Újjáalakultak a forradalmi szervek, melyekből végérvényesen kiszorultak a rákosista, sztálinista elemek. A vidéki küldöttségek követelései, melyek radikálisabbnak bizonyultak a változást akaró kommunisták nézeteinél, kétségtelenül hatottak Nagy Imre álláspontjának módosulására a szovjetek, a Varsói Szerződés vagy a semlegesség kérdését illetően. Október 28-án a hadsereg, majd 29-én a Hajnalodik című cikk beolvasásával a hírközlő szervek is végérvényesen a forradalom mellé álltak. Fő vonalakban Kecskeméten is hasonlóan zajlottak az események, némi eltérést azonban megfigyelhetünk. A forradalom első három napja itt is a kivárás, a tájékozódás időszaka volt. A megyei vezetés talán reménykedett is, hogy nem kerül sor a fővárosihoz hasonló eseményekre. Ugyanakkor intenzíven készült az esetleges megmozdulások megakadályozására. Harckészültségbe helyezték a katonai egységeket, letartóztatásokba kezdtek, elrettentő és erőfitogtató intézkedéseket tettek. A katonai vezetők, Gyurkó Lajos, Sucin József, Szabó Sándor és Vági Lajos az első pillanattól a fegyveres megoldás hívei voltak. Sortüzekkel, terrorral és a katonai diktatúra bevezetésével akarták megőrizni pozícióikat. Dallos Ferenc, felmérve a nyilvánvalóan nekik kedvező erőviszonyokat, hozzájuk csatlakozott. Ok voltak a megyei vezetés legreakciósabb, szélsőséges, rákosista részének az irányítói. Ez a szárny igazán a felkelés napjaiban vált láthatóvá, korábban nehéz lett volna különbséget tenni a döntési helyzetben lévők között. Daczó József csak 1956 elején került a megyei pártbizottság élére, mintegy az SZKP XX. kongresszusán lefektetett elvek képviselőjeként. Néhány hónapos működése alatt kevés helyismeretet szerezhetett, helyzete meglehetősen bizonytalan volt. Ő és a körülötte lévő néhány kommunista valószínűleg közelebb állt a Nagy Imre által képviselt politikai irányzathoz, mint a kemény vonalasokhoz. Ezt bizonyítja, hogy megpróbálta megakadályozni a sortüzeket, és a politikai kibontakozás híve volt. A kecskeméti' megmozdulások kezdetén igyekezett lépést tartani az eseményekkel, javasolta a forradalmi bizottság megalakítását. Ezzel a forradalom eredményeként megújult, kommunista többségű megyei vezetés jött volna létre. Ez volt a rendszer csődjét belátó kommunisták maximális programja. A védelmi bizottságban azonban kisebbségbe került, a militáns szárny kegyetlen eszközöket vetett be a tüntetés és a sortüzek következtében kirobbanó felkelés leverésére. A kecskeméti és a BácsKiskun megyei felkelők követelték a szovjet csapatok kivonását, a parlament feloszlatását, szabad választások kiírását, amnesztiát a harcokban résztvevőknek, a politikai foglyok elengedését, az ÁVH feloszlatását. A követelések között szerepelt továbbá Rákosi, Gerő, Farkas bíróság elé állítása, a politikai sztrájkhoz való jog, Magyarország semlegessége, új egyenruha a magyar katonaságnak, a külgazdasági