Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

KŐHEGYI MIHÁLY Adatok és okmányok Madaras történetéhez (1526-1856)

Nagyméltóságú, Méltóságos és Főtisztelendő Érsek Úr, legkegyesebb Uram és Atyám! Nagyméltóságod az elmúlt december 15-én kelt 1883. számú kegyes utasításával kapcsolatban a folyó évi január l-jén átmentem Madarasra, és ott összehíva a németeket, közöltem velük Nagyméltóságod határozatát, újból előadva nekik mindazt, ami felhozható volt lelkük megnyugtatására. Ezek a németek azonban, miként a polgári bírósághoz intézett folyamodványukban, dölyfösen követeltek a német nyelvnek kedvező körülményeket. Miután másnap ismét megjelentek, újból elmondtam érveimet, és szemükre vetettem az érsekkel szemben elkövetett tiszteletlenségüket, valamint a kérvényükben lévő hazugságot, mégpedig a község elöljárói előtt, mivel a vizsgálat alkalmával kiderült, hogy gyermekeiket az iskolában is tanítják az anyanyelvükre, és a gyermekek — az iskolában még aznap megtartott vizsgáztatás szerint — jól tudnak olvasni és írni mindkét osztályban; ők azonban semmiféle érvelésnek nem akartak engedni - makacsul ragaszkodtak kérelmükhöz: vezessék be nyelvüket is az istentiszteletben. Én pedig meghagytam az elöljáróknak, hogy tiltsák el őket a hasonló folyamodványok szerkesztésére titokban tartott gyűlésektől, mivel csak néhányan vannak, akik a többieket fel szokták izgatni, ha erre engedélyt adnak. Akkor majd felkelnének azok is, akik szláv eredetűek, miként már, midőn a németek szándéka először tudomásukra jutott, megjelentek előttem, és kijelentették, hogy abban az esetben, ha a németek kérését elfogadják, akkor ők is folyamodványt írnak. Ezeknek a száma meghaladja az ezret, s mindenki tudja, hogy - legfeljebb 10 személy kivételével - gyermekeik köztudottan mint anyanyelvet beszélik a magyart. Mivel tudom, hogy tisztségemnek fő célja a lelkek üdve, lelkiismeretemtől vezérelve javasolnám Nagyméltóságodnak, ha a jelenleg fennforgó körülmények között úgy látnám, hogy a németek kérésére valami engedményt adatnék. De mindaz, ami tudomásomra jutott, a németek ellen szól, így az is, amit legutóbb nyilatkoztak. Amit ismételten Nagyméltóságod személye elé vinni akarnak, sohasem szűnik meg, csak akkor ha a vezetőket megbüntetik. Ugyanis nem a várható üdvösség vágya hajtja őket, hanem a nemzetieskedés ápolása. Amit bizonyít az is, hogy a plébános tudta nélkül pénzt gyűjtöttek zászlókra, és csak a németektől gyűjtöttek, s ezeket német zászlóknak akarják nevezni, melyeket veszély esetén a nemzetiségek között akarják szétosztani. Mutatja ezt az elmúlt évben a katymári eset is, ahol veszekedés támadt azon, hogy a bennszülöttek zászlója menjen-e elől, vagy sem? Ez nagy botrányba fulladt, ezért azt mondtam nekik, hogy az egyházi zászló, mert először azt készítették és áldották meg, az egyház tulajdona lett, és ezért a szükség szerint a gyűjtést az egész községben, nem pedig külön csak a német házakban kell megtartani, aminthogy a