Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor ADATOK A CIGÁNYOK KECSKEMÉTI TÖRTÉNETÉHEZ (1596-1850)

sem folyt érdemi felmérés a cigányság körében, az abszolutizmus módszereit követő politikai eljárás a hatalom nyers eszközeivel is elérhetőnek látta az alapvetően gazdasági, társadalmi, kulturális, szociális stb., tehát rendkívül bonyolult problémakör megoldását. Az egész próbálkozásnak a megítélésével igen körültekintően kell eljárnunk. Mindenképpen egy lényegesen szélesebb alapból kell kiindulni ahhoz, hogy elfogadható eredményhez jussunk. E téma önmagában is olyan nagy, hogy e feldolgozás keretein feltétlenül túlmutat. Néhány dolgot viszont eleve ki lehet zárni. Nem tekinthető semmiképpen a gyermekmunka egyfajta kikényszerítésének, mivel a korabeli paraszt és iparos gyerekek is végeztek munkát ennyi idős korukban. A magyar lakosság reagálása nem mutat semmiféle ellenérzést. Ezt érzékelteti az is, hogy előfordult örökbe fogadás is, illetve különféle mesterségekre való megtanítás igénye. Nem árt hangsúlyozni azt sem, hogy a helyi cigányság részéről sem történt semmi különösebb felzúdulás, vagy legalábbis ennek nem maradt semmi nyoma. Figyelemre méltó az is, hogy a kötelezően előírt 6 év helyett már az ötéveseket is átengedték, és a 12 éves korhatár helyett 16 éves korig átengedték gyerekeiket a magyar családoknak. A szülők számára feltétlenül könnyebbséget jelentett a rendelet tudomásul vételében az a tény, hogy gyerekeik általában jobb anyagi körülmények közé kerültek, és nem fogalmaztak meg semmi tilalmat azok látogatásával kapcsolatosan. Ennek a kísérletnek a sorsáról sem tudunk semmi közelebbit forrásaink hézagossága miatt. Az viszont kétségtelen, hogy a központi hatalom részéről elindított asszimilációs programok sorra kudarcot vallottak. Történelmi tapasztalatként fogalmazhatjuk meg, hogy az egyes kisebbségek beolvasztására tett kísérletek az esetek nagy részében kudarcot vallottak. Ugyanakkor megfigyelhetünk bizonyos területeken a cigányság körében részleges asszimilálódásra utaló jeleket, amelyek a hosszú és folyamatos együttélés alapján csaknem természetesnek mondhatók. Itt csak utalunk arra, hogy 1704-ben a családfők nagyobb hányadának még nem volt tényleges vezeték neve, előneve, hanem a keresztnév, az utónév elé a „cigány" jelzőt kapcsolta az összeíró. Az utónevek viszont sorra arról árulkodnak, hogy a magyar szokásokat ekkorra már átvették. Egy bő fél évszázaddal később pedig már egészen más állapotokat találunk: minden családfőnek van előneve, és ezek szinte kivétel nélkül magyar hangzásúak.

57 Vallási hovatartozásukra is első alkalommal az 1768-as összeírások alapján lehet megalapozottan következtetni. Itt az tűnhet fel, hogy öt év alatti gyerekek vallása nincs feltüntetve, ami minden bizonnyal abból eredt, hogy a névadással, kereszteléssel kapcsolatos vallási szokásaik még számottevően eltértek a magyarokétól. E téren is csak a további feltárások 57. Az 1768-as cigányösszeírás alapján a névanyagot MÁSZÁROS László dolgozta fel. 1975.