Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)
Iványosi-Szabó Tibor ADATOK A CIGÁNYOK KECSKEMÉTI TÖRTÉNETÉHEZ (1596-1850)
tudnak pontos képet adni arról, hogy a környezetükhöz vala alkalmazkodás milyen mértékben ment végbe a polgári forradalom előtt. 6. ÖSSZEGZÉS Feldolgozásunk alapvető célja, hogy a polgári forradalom előtti évszázadokból érdemi módon felvillantsuk a helyi cigányság múltjának egy-egy szeletét, remélhetőleg teljesült. Eletük legfontosabb területeiről, annak kereteiről ily módon legalább egy vázlat most már rendelkezésünkre áll, amelynek egyes epizódját a függelékben fellelhető források esetenként fontos részletekkel világíthatják meg, egészíthetik ki. Miként a bevezetőben is hangsúlyoztuk, ez a közlemény nem a lezárást, hanem a kezdetet kívánja elindítani. Azt remélhetőleg egyértelműen igazolja, hogy egy tudatos és széleskörű gyűjtőmunka számára megvan a lehetőség. További levéltári egységek adatainak kigyűjtése, majd azok feldolgozása révén a jelen nagyon vázlatos és hézagos kép helyett egy minden tekintetben teljesebb, helytállóbb formálható meg. így a helyi cigányság múltjának feltárásával a magyarországi cigányok történetét is teljesebbé tehetjük, és ezáltal jobb önismerethez, megalapozottabb önbecsüléshez segíthetjük őket.