Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Ö. Kovács József BETELEPEDÉS ÉS LAKOSÍTÁS KECSKEMÉTEN A XVIII-XIX. SZÁZADBAN (Különös tekintettel a zsidók helyzetére)

3. A ZSIDÓK BETELEPEDÉSE A feudális társadalom polgárosodási ütemével párhuzamosan együtt haladt a zsidók rögzített állapotának fokozatos lazulása és a prekapitalista szerkezetbe való beépülése is. Az emancipálódás — szekularizálódás — asszimilálódás és antiszemitizmus folyamatai figyelhetők meg. Kecskeméten a XVIII. századi megszokott — pálcázással és pénzbüntetéssel — fenyegető kiutasítási határozatok rendszerint nem érintették a város számára hasznos gazdasági tevékenységet (gyapjú- és bőrkereskedelem) folytató vagyonos zsidókat. Ok lettek azután több évtizedig a város szinte monopolhelyzetű bérlői, illetve közülük kerültek ki a XIX. században is előkelő társadalmi és hitközségi funkciókat betöltő (pl. a Schweiger-család) személyek. A kiutasítás ellenére azonban megfigyelhető volt egy hivatali álláspontot megkerülő zóna is: a kevés vagyonú, tehetetlensége és ezáltal terhet jelentő mivolta miatt nem tolerált, jövő-menő, az összeírások ideje alatt távozó, s ugyanakkor a lakosság nemes vagy háztulajdonos gazdáival szövetkező és kiskereskedelmet folytató, házaló zsidók voltak itt. Összességében a népes mezővárosban a betelepedő zsidók nem ütköztek akkora ellenállásba, mint pl. azt az ország nyugati részén megfigyelhettük. Zömük a Duna-Tisza közéről és az ország északi részéből vándorolt Kecskemétre, s életmódjukra is jellemzően, 1817-től 1848-ig egyéni elbírálás alapján szerezhettek házakat. Számbeli gyarapodásuk a következő volt: Kecskemétet — ha lehet így mondani — szívesen választották lakhelyül a zsidó családok. Nyílván rendelkeztek valamilyen személyes orientációs stratégiával, hiszen adottságaik, a meglévő, kirekesztő törvények eleve valamiféle racionális — többnyire hiánypótló — tevékenységre ösztönözték őket. Ebben a térségben is szinte kizárólagosan a kereskedelmi szférában találták meg számításukat. Hosszútávú tervezést és állandó kapcsolattartást követelt meg helyzetük, azért, hogy növekvő vagyonuk, hivatalosan igazolt és közelismerést is kiváltó munkálkodásuk révén — saját közösségük tagjainak konkurrenciájával is megküzdve — elérjék népes családjuk számára a tűrtségi állapotot. Mobilitási lehetőséget nyújtott nekik a már megtűrt rokon vagy más tehetős személy melletti segédkezés, nevelkedés, majd a jóval biztonságosabb, helyi zsidó családba való beháza1787 1848 1868 1900 808 fő 1541 fő 1978 fő 81 fő 16 család 152 család