Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Tanulmányok, feldolgozások - BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet: A tanács szerepe Kiskunfélegyháza gazdasági életének és társadalmi tagozódásának befolyásolásában

gi vonatkozású előnyt biztosítottak. A redemptusok díjtalanul és korlátlanul használhatták a legelőket. Gyakorolhatták— évi három hónapig — a bormérés és a vadászat jogát. Vásár és piac taksát nem fizettek, mentesek voltak a rév és vámfizetésektől. S talán a legjelentősebb, hogy ingatlan vásárlás esetén elsőbbségi joguk volt a zsellérekkel és irredemptusokkal szemben. Az 1770. évi összeírás idején többségében még élnek az első földváltók, Illetve azok közvetlen utódai, és már érvényes az 1762-ben kiadott jászkun kerületi statútum. A statútum szerint — mint már említettük — akik a redempciókor főidet váltottak és a katonaállítás költségeihez hozzájárultak, ha később elszegényedtek is, redemptusoknak tartattak. Kürtösi, Sallai és Kalmár azonban nem eredeti földváltók, csupán azok örökösei. Az 1762-es statútum szerint őket tehát nem teljes redemptusi jogkör illeti, csupán őseik érdemeiért a redemptusi jogok közül az elővételi jogot élvezhetik, s ez által mitegy visszatérési lehetőséget kapnak a redemptusok közé. A zsellér-redemptus fogalom tehát a tényleges vagyoni helyzet és a statútum által adott jogkör ötvözetéből alakult ki. A fogalom csak rövid ideig élt, a népesség gyarapodása és a föld szabadforgalmi adásvételének növekvő számú előfordulása, lehetetlenné tette a személyi tényező követését. Az idők során ezért a személyi tényező szerepe elhalt, s csupán a tőkeföld mennyiségét és a katonaállítási hozzájárulást tekintették mércének. Szögi, Komáromi Szabó, Kállai és Szelepcsényi esetében bizonyára olyan zsellérekről van szó, akik földet vásároltak redemptusoktól, s így statútum szerint a vétellel a földhöz fűződő jogokat is megvették, vagy beházasodtak, de a katonaállítási váltságot még nem fizették meg. Mivel a tanács a redemptusi érdekvédelmet szolgálta, nem tartotta szükségesnek azok számát gyarapítani, akik a redemptusi jogokban osztoznak. Az 1762-es statútum itt is jó eszköznek bizonyult, hiszen lehetőséget adott a tanács kezébe, hogy negyed és fél telkeseket is a zsellérek közé soroljon. A földnélküli redemptusok utódai tehát könnyebben szerezhettek ismét földet, hiszen redemptusi joguk e téren folyamatos volt, az egykori zsellérek viszont hiába szereztek földet és állatvagyont, jogilag még megakadályozható volt redemptussá válásuk. Az elszegényedett redemptusok és a vagyonosodó, de a redempcióból kimaradt társadalmi hovatartozásnak megállapítása a redempciótól távolodva egyre nehezebbé vált és számos vita forrása lett. Mind gyakoribbak a helyi és kerületi határozatok arról, kit tartsanak redemptusnak. Az 1800-as években már a 25 Ft-os birtok megléte sem tette egyértelművé a redemptusi létet. Újabb és újabb helyi rendelkezések magyarázzák a szinte követhetetlen társadalmi besorolási feltételeket. Ezek természetesen nem a redemptussá válást akarták megkönnyíteni, hanem a politikai vezetést kézben tartó törzsökös redemp•