Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Tanulmányok, feldolgozások - BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet: A tanács szerepe Kiskunfélegyháza gazdasági életének és társadalmi tagozódásának befolyásolásában
demptusok kategóriája a későbbiekben állandósult, tehát az 1760-as évekre már írásban rögzítetten, tulajdonuk alapján, három társadalmi kategóriát különböztettek meg: redemptusokat, irredemptusokat és zselléreket. Az összeírtak negyedik csoportját képezik a commoransok, akik a zsellérekhez hasonlóan csupán csekély állatállománnyal rendelkeznek, vagy teljesen nincstelenek. Az 1760-ra kialakult társadalmi kategóriákba tartozás kritériumai a későbbiekben még változtak, bonyolódtak. A rétegződés ismérvei a mai kutató számára már nem minden esetben egyértelműek. A redempció kifizetése után, úgy tűnik minden állandósul, és az irredemptusok közé sorolják azokat, akik házzal rendelkeznek de földdel nem, vagy csak marhaszám után fizettek a redempcióba, avagy tanácsi és kerületi statútumok szerint azokat, akiknek földtulajdona 25 redempciós forint érték alatt volt. A redempció lezárása utáni tíz évben lelassult a rétegek közötti mobilizáció. A redemptusok közössége egyre zártabbá vált. Közülük több, az első években földet váltott család kiemelkedő vagyonra tett szert. Ugyanakkor a földtulajdon aprózódik, a redemptus családok közé újak már alig kerülnek. A redempciót követő mobilizációval már Mezősi Károly is foglalkozott. 17 Ö az 1745-ös népességösszeírást az 1764-es földkönyvet és az 1746-os zsellérek összeírását használta fel, 18 következtetéseit táblázatban mutatjuk be. Mivel Mezősi Károly még nem ismertette az 1744. évi első telepesek összeírását — hiszen ez csak 1980-ban került elő 19 — elkészítettük az 1744. évi és az 1765/66. évi conscriptiok mobilizációs szempontú összevetését is. (L. III-IV. táblázat) in. táblázat Mobilizáció, 1745-1764 u , u , ^_ . , I 1745-ben összeírt 218 családból 1764-ig elment 74 1745-ben birtokos, 1764-ben zsellér 14 1746-ban zsellér, 1764-ben birtokos 22 17. MEZŐSI: 1974. 18. MEZŐSI: 1974. 354-358. 19. BÁNKINÉ: 1981. 20. MEZŐSI: 1974.