Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Források - TÓTH Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatosan

tokrendező Tanács határozzon ebben a kérdésben és ilyenkor egészíttessék ki a helybeli magyar lakosság nemzethű német lakosság (Magyarországi Német Népművelódési Egyesület, stb.) egy-egy képviselőjével. Ugyanígy az Országos Földbirtokrendező Tanács is. Javaslom végül, hogy tekintettel arra a panaszra, hogy a volksbundisták listáit országszerte eltüntették, és a Volksbund-mivolt nehezen bizonyítható, az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak legyenjoga annak kimondására, hogyha valakivel szemben nem bizonyosodott be, de nyomatékos gyanú merült fel arra nézve, hogy Volksbund-tag volt, akkor az ilyenekkel szemben az Országos Földbirtokrendező Tanács kimondhatja, hogy a birtokával a földreform szük ségletei számára rendelkezésre kell állnia, ami azt jelenti, hogy amennyiben birtokát tényleg már igénybe vették, úgy nem követelheti annak visszaadását, hanem helyette az ország más részében köteles megfelelő birtokot elfogadni, sőt esetleg abban az esetben is, ha birtokát még tényleg nem vették el, a tanács ily értelmű birtokcserére kötelezheti. Ezt az eljárást a magam részéről igen súlyosnak tartom, de ezt a javaslatot mégis megteszem avégből, hogy ily módon az országban a zárt Volksbund-gyanús településeket bizonyos mértékig szét lehessen telepíteni Ezekkel a javaslatokkal minden megoldható, amely ebben a pillanatban komoly gyakorlati kérdésként jelentkezik. Ami túlmenően azt a szólamot illeti, hogy a „sváb kérdést valahogyan meg kell oldani", ezen szólam mögött ugyanannyi a valóságos tartalom mint a zsidó kérdésre vonatkozó hasonló nyilas szólam mögött. Ez a fajta fogalmazás éppoly undorító, mint amilyen undorító a haditudósítások nyelvezete, amely vonalak kiegyenesítéséröl emberanyagban elszenvedett veszteségről és tervszerű műveletekről szólónak kizárólag, de elfelejtetik a kritikátlan olvasóval, hogy kiontott belekről, hörgő sebesültekről és véres hullákról van szó a valóságban. Ugyanígy beszéltek annale idején a zsidókérdés és most a svábkérdés megoldásáról, mintha itt rendeletek,célszerű és igazságos intézkedések forognának egyedül szőnyegen és a kritikátlan távoli szemlélővel lehetőleg elfelejtetik, hogy földúlt otthonokról, földönfutó családokról, tömegjárványról, ok nélkül elpusztult gyermekekről és terhes anyákról lehet szó. Ha mindezekkel szembeszegezik azt, hogy nem érünk rá mindezeket a dolgokat a svábok esetében sajnálni, ha annak idején a nyilas svábok mindezzel nem törtődtek, erre csak azt felelhetjük, hogy semmiféle szenvedés nem jogcím arra, hogy magunkat az erkölcsi törvény alól fölmentsük és többet használ a magyarságnak az, aki a magyarság erkölcsi számláját igyekezik tehermentesíteni, mint az, akinek az a legfőbb gondja, hogy Magyarországon ne négy százötvenhatezer, hanem csak kétszáznyolvankilencezer sváb legyen. Az a másik argumentum pedig, hogy a svábok az elmúlt években milyen kibírhatatlanok és pökhendiek voltak, épp annyit ér, mint a zsidók kibírhatatlanságáról és pökhendiségéröl szóló töltenélek. A svábok pökhendiségét a sorok írója saját bőrén tapasztalta, ez azonban nem változtatott azon, hogy a pökhendiség nem jogcím semmiféle üldözésre es jogfosztásra, és aki a pökhendiségre igazságtalansággal válaszol, az elveszti a jogát ahhoz, hogy a pökhendiséget bárkinek felróhassa. Különben is az a tendencia, amely mások irritáló modorára gyilkos indulatokkal válaszol jellemző vonása a régi Magyarországnak és egyáltalán minden vesztét érző feudális rétegnek, amely mindig kapható arra, hogy az áltála megkívánt tisztelet megtagadásáért kötéllel, börtönnel és internálóbátorral fizessen.