Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Források - IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: Adatok a reformkori Kecskemét társadalmi ellentéteihez
elöljáróságnak szent kötelessége ily bánásmódbul eredő rosszaknak elejét venni, s az illető /elsőség pártfogása mellett mielőbb orvoslást szerezni Il-szor. A folyamodók mind amellett, hogy jól tudják, hogy a közös lónak etc., barátjai a közlegelónek, pedig ennek káros voltát több tudósok okoskodást több kül pallérozott nemzetek sikeres példája bebizonyították. De hogy messze ne menjek, a legutóbbi országgyűlésnek bölcs intézésre s jelesen a 4. törvénycikkely 3-dik §-ának ezen szavaira: „Hogy pedig a kizárólag nyert legelő hasznával minden egyes jobbágy is elkülönözve élhessen, és szorgalma nevelésére földét különválva és szabadon használhassa, a rendbeszedés alkalmával amennyire eszközölhető, és a gazdálkodás módja javasolja, ha a jobbágyság nagyobb része kívánandja, minden egyes jobbágynak egész tartománya az illető legelővel együtt, egy tagban, vagy ha a helybeli körülmények nem engednék, legalább a dúló szerint hasíttassák ki." Utálok. Továbbá, ha hogy némelyek ezen jobbágyokrul szóló törvényt a kecskeméti lakosokra nem vélhetik alkalmazhatónak, ezeket ugyanazon országgyűlési 12. törvénycikkely, mely már a birtokosok között behozandó közös haszonvételekre nézve, s ennek arányosságárul (proportto) szól, 13. és 18. §-sának nagyon világos rendeléseire utasítom IU-szor. A folyamodók kérésének mintegy talpkövét hozzák fel, a legutóbbi 6-dik törvénycikkelynek 3-dik §-sát, s annak ezen szavaibul: „Minthogy a jobbágyoknak, mennyire a helybeli környülállások engedik, elegendő legelót kell adni. ", azt akarják kivonni, hogy Pusztaszernek s minden más pusztabéli legelőnek előbbi állapotjókban kell maradni. De állításokban felettébb csalatkoznak, mert az osztó igazság (iustitia dístríbuüva) szorosan megkívánja, hogy ami édes mindnyájunké, azt ne ötven, hatvan vagy száz ember, s még ezek is igen aránytalanul, hanem mindnyájan használjuk. Megkívánnya az osztó igazság, hogy ki mily mértékben viseli valamely közönség terheit, oly mértékbe vegye annak hasznát is. Márpedig, hogy a kecskeméti lakosok közül tsak azok tartanának katonát, 49 tsak azok hordanák az aerarialis és egyéb forspontokat, 50 hogy tsak azok betelnének és adódznának, kik heverő jószágot tartanak, reménylem azt a folyamodók sem hiszik, sót ha igazat kell mondani, ami pedig kötelesség, s amit bebizonyítani nagyon is könnyű, az sül ki, hogy a város közterheit a heverő lovakat és marhát Pusztaszeren nem tartó s közép tehetségű s leginkább földműveléssel foglalatoskodó lakosok viszik s viselik legnagyobb mértékben. De hogy gondolkodásomat tisztába hozzam s a fennforgó s eldöntendő tárgyrul érdekesebben szólhassak, nem okoskodásokra, hanem a legutóbbi törvény 9-dik cikkelyének 2-dik §-sára hivatkozom. Ennek ezek szavat „Nehogy a jobbágyközösségek közhaszonvételei és jövedelmei egyedül a tehetősebb lakosok javára szoljának, azoknak rendes igazgatására, és hacsak be nem btzonyíttatnék, hogy a házi gazdálkodás nagyobb hasznot hajt a községnek, nyilvános árverés utján haszonbérbe adására a községnek, az uraság által szoríttathatnak. 49. Katonatartás.Az egyik legsúlyosabb közteher volt. 50. Kincstári, katonai, állami tulajdonban lévó anyagszállítás.
