Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

érthető, hogy a XVIII. század középső harmadában jelentős számú kisbirtokosnak mondható, és néhány jobb módú, középbirtokosnak nevezhető végrendelkező is fellelhető azok között, akik kizárólag ingatlant hagytak hátra. Ugyancsak tanulságos a csak állatokról végrendelkezők számának alakulása. Arányuk az első időszakasz 5,9%-ról a szabadságharcot követő békésebb évtizedekben 8,7%-ra nőtt, majd a jászkunok megváltakozása után egy % alá süllyedt. A következő hat rovat olyan testamentumok adatait csoportosítja, amelyek legalább két féle vagyonról rendelkeztek. E tekintetben meglepő kiegyensúlyozottságot észlelhetünk. Az egyes rovatokon és az egyes rétegeken belül viszont erőteljes változások tűnnek fel. Az első igazán szembetűnő vonás az, hogy az ingatlant és az esetleges további vagyontárgyat hagyományozok aránya fokozatosan emelkedett. Mind a kisbirtokosok, mind a gazdagabb parasztok között nőtt az arányuk. Ugyanakkor az állatokat és mellettük egyéb további értéket hagyományozok aránya rohamosan csökkent. Külön is érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár a kizárólag pénzt hagyományozok aránya számottevően csökkent, az ingatlant és pénzt örökbehagyóké erőteljesen növekedett. Csak egy külön vizsgálat mutathatná ki, milyen szerepet kaphatott ebben a szőlőtermesztés. Ugyancsak erősen ingadozott azoknak a végrendeleteknek az aránya, amelyek három vagy több fajta értéket hagytak az örökösökre. E tekintetben bizonyos fokú csökkenés érződik. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy az első időkereten belül még jelentős számban voltak törpebirtokosok, de ezek száma és aránya fokozatosan csökkent. Részben az utóbbi táblázatok, részben a korábbi összesítések alapján kétségtelennek látszik, hogy a vizsgált több mint száz év alatt Kecskeméten a paraszti gazdálkodás számottevő változáson ment át. A korábban a gazdálkodásban meghatározó súlyt képviselő rideg nagyállattartás a jászkun redemptiót követő évtizedekben fokozatosan vesztett jelentőségéből. Ennek a folyamatnak pontosabb megrajzolását a különféle összeírások inkább lehetővé teszik mint a testamentumok. A XVII. táblázat adatai is jól demonstrálják, hogy az állattartás a paraszti gazdálkodás bizonyos területein a XVIII. század derekától visszaszorulóban volt. Egyben viszont azt is jelzik, hogy ez a tendencia távolról sem volt általános. Csak azt mutatja kétségtelenül, hogy a szegényebb rétegek soraiban csökkent az állatokat tartók aránya, illetve mutatja azt is, hogy a legmódosabb parasztgazdaságokban ellenkező tendencia érvényesül. Ez minden bizonnyal azt sejteti, hogy a lecsökkent puszták bérléséért folyó harcot csak a leggazdagabbak bírták eséllyel megvívni. Nemcsak hatásos, hanem hasznos is e tendenciával szembeállítani, hogyan alakult azok száma, aránya, akik valamilyen ingatlanról végrendelkeztek.