Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

pozitív hatása egyértelműen dokumentálható. Tehát a helyi parasztságnak a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodásával állunk szemben. A pénzgazdálkodás visszafogásának, visszafejlődésének, a feudális kötöttségek fokozott érvényesülésének jelét láthatjuk benne. ÖSSZEGZÉS A végrendeletek adatainak az egyes részterületeken történő statisztikai feldolgozása és elemzése után nem lesz felesleges egyfajta összegzés elvégzése. Természetesen egyetlen forrás mégoly sokoldalú feldolgozása sem teszi lehetővé az érintett kor gazdasági-társadalmi életének mélyreható rekonstrukcióját. Ez mindenekelőtt csak egyfajta áttekintést biztosít, amelynek ismeretében azután a további kutatások irányának, területeinek pontosabb kijelölése könnyebbé válhat. E feldolgozás végső számvetésének rögzítése során első helyre kívánkozik annak érzékeltetése, milyen változások mennek végbe a paraszti vagyon szerkezetén belül. Ehhez többirányú segítséget nyújtanak a XI—XIII. számú táblázatok. Az első benyomás feltétlenül az, hogy a mezővárosi parasztság vagyona, gazdálkodása igen összetett volt. Ennek szükségszerű velejárója az első ránézésre talán bonyolultnak látszó táblázat. Valójában mint minden táblázat, úgy ez is a ténylegesnél már jóval egyszerűbb képet rögzít. Az alapvető célom az volt vele, hogy ily módon érzékelhetővé tegyem, milyen eltérések lehettek az egyes vagyoni rétegek gazdálkodása és vagyonának összetettsége között, illetve így láttam követhetőnek a három szakaszon belüli változásokat. Az első négy rovat azoknak a végrendelkezőknek az adatait csoportosítja, akik csak egyfajta vagyont hagytak hátra. Ezen végrendeletek száma az egyes időtereken belül erősen változó. A szabadságharc lezárulásáig 21,9%-ot alkottak, 1745-ig terjedő időszakban mindössze 12,2%-ot, míg a következő negyedszázadon belül arányuk 25,9%-ra nőtt. Könnyen követhető, hogy ezeknek aránytalanul nagy hányada a legszegényebb rétegből került ki, akiket joggal nevezhetünk törpebirtokosoknak. Különösen az első szakaszon belül feltűnő, hogy csaknem kivétel számba megy az egyéb rétegeken belül az ilyen jellegű vagyon. Az ingatlannal kapcsolatosan utalnunk kell arra, hogy a „három városban" lakók, bár csekély kivételtől eltekintve jogilag jobbágyok voltak, házat, szőlőt, kertet tulajdonként birtak. Azokat adhatták és vehették, örökbe hagyhatták. Nem terjedt ki ekkor még ez a joguk a szántókra és a legelőkre, amit vagy a várostól vagy magánföldesuraktól béreltek, így ezek a végrendeletekben nem is tűnnek fel. A csak ingatlan rovaton belül fellelhetők olyanok is, akik ház mellett szőlőt, ritkábban kertet is hagytak örököseikre. így