Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])
IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780
zott: 26-ról 33,6 %-ra. De látnunk kell azt is, hogy a hámos lovat nem tartók aránya itt is kb. 6%-kai nőtt. A változások legkevésbé talán a középgazdákat érintették. Az egy gazdaságra jutó átlag 2,1-ről 2,3-re nőtt, bár az állományból való részesedésük aránya, az ebbe a vagyoni rétegbe sorolhatók számának jelentős csökkenése miatt, 25,7-ről 20%-ra csökkent. A lovas gazdák aránya ebben a rétegben egyébként szinte változatlan (85,9). A nagygazdák esetében is azt tapasztaljuk, hogy akik nem süllyedtek lejjebb, változatlanul átlagosan 2,9 igáslovat tartottak. Ennek a rétegnek jelentős számbeli visszaesése miatt a birtokolt lovak aránya is figyelemreméltóan apadt: 30,8%-ról 21,7%-ra. Az e téren észlelhető megtorpanás, sőt visszaesés jele lehet, hogy míg a háztartások száma közel 37%-kal nőtt a városban, a lovas gazdák száma csak 13%-kal emelkedett. A kocsis vagy más néven hámos lovak számának, arányának alakulása az adott településen belül felhasznált energiának módosulását is tükrözi, a méneses lovak számának gyarapodása, illetve csökkenése pedig az extenzív lótenyésztés fejlődésének, illetve megtorpanásának lehet a mutatója. E téren a számszerű visszaesés éppoly egyértelmű, mint a barmos marháknál. A negyedszázaddal korábbi összeírás együtt vette nyilvántartásba a tenyészérett és a növendék lovakat. Érthetően követve az adatfelvételek nyújtotta lehetőségeket, külön táblázatban rögzítettük a két csoportot. (L. XV.—XVII. táblázat.) Az egyértelmű összehasonlítás érdekében itt most a két táblázat összesített adatait vesszük kiindulópontnak. A rideg, extenzív tenyésztés körülményei között tartott lovak 1780-ban az 1757-es felvételnek csupán 70,1 %-át jelentették. Tehát a nagyállattartásnak ezen újabb területén állapíthatunk meg nagyarányú visszaesést, a sok évszázados rideg állattartás komoly válságát. Ez az egyetlen, nagyon meggyőző arány lényegesen összetettebb valóságot takar, mint amit az ennek alapján levonható következtetés sugallhat. Az egyik fontos tény az lehet, hogy abszolút értelemben is csökkent a méneses lovakat tartók száma (208-ról 170-re), miközben, mint már ezt többször is jeleztük, a háztartások, illetve a gazdaságok száma kb. 37%-kal emelkedett. Ez azt jelentette, hogy a gazdaságok korábban 7,2 %-ban, 1780-ban már csak 4,3 %-ban tartottak méneses lovakat. Ha az igás lovak száma és aránya ezzel ellentétes fejlődést mutatott volna, felfoghatnánk ezt a folyamatot a fejlődés egyfajta megjelenési formájának is. Mivel azonban ott is a visszaesés jeleit rögzítették, a végső értékelés csak negatív lehet. Úgy látszik, hogy a lótenyésztés is komoly válságba kerülhetett az ország legnagyobb mezővárosában, ahol ennek a foglalkozási ágnak ősi hagyományai voltak. (L.az 1757-es feldolgozás VII—VIII. és a jelen feldolgozás XV—XVII. táblázatának adatait.)
