Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

MÁNDICS Mihály: Nemzetiség — szocializmus — közművelődés (Áttekintés Bács-Kiskun megye bunyevác lakosságának közművelődéséről)

Az eredeti „termelő" prelo a Baja és környéki bunyevac lakosság körében speciális családi vigalommá vált, amelyet a család rendezett meg férjhez adott lányai számára. Egykor úgy mondták, hogy a lány férjhezmenetelekor kevesebb hozománnyal is beéri, „de megköveteli, hogy tőle a karácsonyi és húsvéti kalácsot, valamint az évenkénti prelot meg ne tagadják". Ágról szakadt menyecskének tartották azt, akinek ezekben része nem volt. A menyecskét a preloba férje családjának nőtagjai kísérték el, de az ebéden férje is jelen volt. Házasságának első évében nem maradhatott el a vendégségből a fiatalasszony apósa és anyósa sem. A századforduló előtt ebben a megrendezett preloban még a fonásnak is szerepe volt. Minthogy a vendégeskedés a nappali órák munkaidejében történt, ebéd után körülülték a kályhát és tréfás társalgás, mesélés közben fonogattak. Századunk első évtizedeiben az összejövetel prelo elnevezése már inkább csak az egykori társasmunka meglétére utal, mert fonásról ekkor már szó sem volt. Az ebédet fonás nélküli vidám mulatság és kólózás követte. íratlan szabálya volt a prelonak, hogy abból a menyecskének kendőt, vagy más hasonló ajándékot kellett hazavinnie. Még régebben ilyenkor vitte haza az új menyecske a kelengyéjét. Ezekből a családi társas fonóösszejövetelekből a XIX. század végén, XX. század elején kialakult egy szélesebb, nagyobb közösséget érintő énekes, táncos mulatság, amely veliko prelo vagy „veliko bunjevacko prelo" néven vált ismertté. Ezen a fonómulatságon részt vett a lakosság apraja-nagyja. A prelo rendszerint a „Kolo igra tamburica svira ..." éneklésével és a „becaracok" dalolásával kezdődött, amelyeket akkor „salajdalom"'-nak neveztek (rövid mulatónóták). Kis kitérővel erről itt szólni kell, hogy maga a „becarac" elnevezés (legénynóta vagy „mulató rigmus") minden bizonnyal a „betyár" szóból ered, amely a horvátszerb nyelven szabadabb, hetykén fesztelen magaviseletű, tréfa és gúnykedvelő férfit, többnyire legényembert jelentett. Ezek a dalok a bunyevácok mellett megtalálhatóak a sokácoknál és szerbeknél is. Ez már az új hazában, új népköltészetként—„népénekekéként született teljesen új tartalommal és ritmikával. A szovjet „csasztuszkákhoz" is hasonlítható. A betyárácok jellegzetes vonása a rövidség és a közmondásszerű tömörség. Alkalmi jellegűek, röviden a pillanatnyi érzés kifejezői. Különféle dallamokra éneklik, gyakran ismétlésekkel, refrénekkel, több szólamban.

16 „Különálló strófákból állnak, leggyakoribbak a 10 szótagos rímes párversek. (Minden sor kötelezően megismételve, néha nem is ritkán, a második ismétlése helyébe 16 MOKUTER, Ivan: Pod istim nebom — Egyazon ég alatt. „Magyarországi délszláv népdal és balladagyüjtemény" Bp., 1958. HNF, MDDSZ. 41—43. p.