Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

SÜMEGI György: Építészeti törekvések Kecskeméten a századfordulón

pontnak az a körülmény sem, hogy a millennium körüli években épült, s benne a kor bizonyos eszméi — főleg a társművészetek révén — kifejezést is nyernek. A négy sarokrizalitos és főhomlokzatán középrizalittal ellátott, nagyjából téglalap alaprajzú épület elsősorban tömegalakítása és nyílásrend­szere miatt a Lechner-irodalomban rendre úgy szerepel, mintha a mester a „francia reneszánsz építészeti formáinak a népművészettel való összekapcso­lását" alkotta volna meg benne. 27 A tervezők — mintha csak a későbbi félreértéseket szerették volna eloszlatni — maguk fogalmazták meg 1892-ben a kiindulási pontjukat: „A választott stílust illetőleg az épület építőművészeti kiképzésekor tervezők, amennyire csak lehetett, kerülték a konvencionális műidomokat, de különösen őrizkedtek az olasz renaisance, vagy az úgyneve­zett Mária-Terézia stílus sablonszerű alkalmazásától, nehogy (az) ugyanab­ban a stílusban épített, magasztosán egyszerű és kolosszális méretű nagy­templommal kelljen versenyezniök; de ezt öntudatosan azért is tették, mert egy nagy magyar város első modern középületének művészi kialakításakor nem akarták azokat a műidomokat alkalmazni, melyek legpraegnansabban mutatják Bécstől való függésünket, hanem inkább a régi és dicsőbb múlt csapásain haladtak, melyből — épp városházák alakjában — hazánk felső vidékein igen érdekes műemlékek maradtak. Ebbeli tanulmányaikat igyekez­tek szerzők az angol profán építkezés egykorú stílusával összeegyeztetve a szóban forgó modern célra (...) értékelni." 28 Lechner és Pártos okfejtéséből világosan kitetszik, hogy tudatosan számoltak azzal az építészeti környezet­tel, ahová munkájukat tervezték. Ezt mutatja, hogy erősen különbözni akar­tak a mellette lévő Nagytemplomtól. Az épület idézett programjában elhatá­rolják magukat az itáliai reneszánsz műformáinak alkalmazásától is. A Lechner-irodalom nem is evvel, hanem főként a középkori francia kasté­lyépítészettel hozta rokonságba a művet. Ha a tervezők deklarált szándéka más is volt, ez elkészült mű tömegalakítása és egyes részletformái talán mégsem emlékeztetnek jogtalanul a francia reneszánszra, hiszen annak tanul­ságai — ha áttételesen is — hathattak rájuk. Ennek ellenére helyt kell adnunk Lechner építészettörténeti forrásmegjelölésének: közvetlenül az észak­magyarországi pártázatos reneszánszhoz, majd azután a magyar népművé­szethez és az angol kortársi építészethez áll a legközelebb a Lechner-Pártos­féle épület. Ez utóbbihoz hasonlítja a külsőn jelentős mennyiségben alkalma­zott nyerstéglafalazás is. Lechner önéletrajzi vázlatában így vall erről: „Rö­27 VÁMOS Ferenc: Lechner Ödön. II. Bp. 1927. 14. — V.ö. még: KISMARTY-LECH­NER Jenő: Lechner Ödön. Bp. 1961. 28 PÁRTOS Gyula—LECHNER Ödön: Kecskemét városának új székháza. A Magyar Mérnök-, és Építészegylet Közlönye, 1892. 165—167. —Az idézett részletet újraközli: Vámos Ferenc: Adatok Lechner Ödön ifjúkori működéséhez. Művészet, 1964. 9. sz. 11—12.

Next

/
Thumbnails
Contents