Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

MÁNDICS Mihály: Nemzetiség — szocializmus — közművelődés (Áttekintés Bács-Kiskun megye bunyevác lakosságának közművelődéséről)

„Bajaszentistvánon" a Pandúr utcában (51 hsz.) a város északi részében, a horvát nemzetiségi bunyevac tájháznak. Egy évre rá 1979-ben az Országos II. Délszláv Folklórszemle keretében (egyébként két évvel előtte az I. Folklórszemle is Baján került megrendezésre) a város nem kevés anyagi és erkölcsi segítségével — az országban elsőként -— már ennek avatására is sor került. Azóta a vendégkönyv tanúskodik az érdeklődő bel- és külföldi látogatók népes táboráról. A bunyevácok szervezetten is látogatják a megye községeiből. Bajaszentistván ma (1930-tól) Bajához tartozó városrész, eredetileg azonban önálló község volt, mely 1805-ben létesült az ártérből felépített Pandúr és Kákony községek egyesítéséből. Kákony község nevével már 1488-ban találkozunk. A Duna partján fekvő Baja városát — kedvező földrajzi, természeti, gazdálkodási viszonyai miatt — a magyar etnikumú lakosság mellett szívesen választották lakóhelyül más népcsoportok képviselői is. Kutatók által bizonyított, hogy az ország török megszállása előtt is voltak már ezen a területen „délszlávok". A korabeli krónikák nem tettek különbséget az egyes délszláv népcsoportok között. A török terjeszkedést követően— a magyarok által elhagyott területekre — más nyelvet beszélők telepedtek le, s folytatták korábbi életformájukat: földet müveitek, állatokat tenyésztettek. Az áttelepülők közül többen zsoldba állással, sokan pedig mint naszádosok keresték kenyerüket. E dél felől jövő két jelentős délszláv népcsoport közül a szerbek és horvátok is több hullámban érkeztek földünkre. A horvátok egyik etnikai csoportját képezték a bunyevácok, akik Baján és környékén a XVII. századtól nagyobb számban élnek. A horvát etnikumú lakosság a város két pontján, északon és délen, Bajaszentistvánon (Vancaga) és Alvégen(—dolnyák = alsóváros, ill. homok és szállásváros) koncentrálódott. A város e két része ma is jelentős számú bunyevac lakossal rendelkezik. i A tájházat 1863-ban építették. A település szerkezetét tekintve fésűs beépítésű, hosszú kis telek, amihez gazdasági udvar is tartozik. Falazata vert fal, rajta nyeregtető náddal fedve. Utolsó tulajdonosa a ház mai gondnoka Sokcsevics Józsefné a „Katica néni". Ez az épület egyik utolsó példája a környék hagyományos építkezésének. A környezete gyökeresen átalakult. A nádtetős épületeket itt is felváltották az országban szerte elterjedt, a hagyományos formákat gyökeresen átalakító kockaházak. Ellentétben az országos tapasztalattal, itt ne várjanak fehér falakat, mert az utcai homlokzaton és a gazdasági épületeken kívül minden mintásra van festve. Ékessége a falfestés. A századforduló óta nagy gonddal alkalmazták ezen díszítéseket. A festés nem egyszerű hengereléssel készül, hanem papír-