Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

MÁNDICS Mihály: Nemzetiség — szocializmus — közművelődés (Áttekintés Bács-Kiskun megye bunyevác lakosságának közművelődéséről)

ugyan azt jelenti, hogy népi tudomány, de a magyar nyelvben meghonosodva inkább a szellemi néphagyományt jelöli. Azt a „tudományt", amely paraszti közösségeinkben alakult ki, és amelynek művelői dalaikkal, táncaikkal, faragott használati tárgyaikkal hirdetik: mennyi szépség felmutatására képesek azok is, akik nem végeztek felsőbb iskolát. Arról már szó esett, hogy Baján is sor került az első magyarországi prelo megtartására, mely a mai napig hagyomány maradt. Ma ugyanígy találkozik az ilyen rendezvényen az egész megye délszlávsága és reggelig vígad. Ez nagy hatással volt a községekre. Mivel Miso JELIC és Ivan PETRES szellemi irányítók nem juthattak el minden évben minden községbe, megbízottaik révén irányították a falusi rendezvényeket is. Ez a húszas évek végére alakult ki egységes mozgalommá. Vagyis a színdarabok rendezése ekkor lett általánossá. Nem is volt olyan hely, ahol bunyevácok laktak és ne kerültek volna színpadra ezután évenként a Petres és Karagic által írott színművek. Ezek mellett természetesen magyarról fordított népszínműveket, vígjátékokat is bemutattak, mely a nép életéről szólt. Általában a rendezők fordították ezeket. A prelo rendezvényeket nem nemzetiségiek is látogatták. A feudális és kapitalista elnyomás korában a munkások és parasztok sorsa — akár magyarok vagy délszlávok, akár más nemzetiséghez tartozók voltak — egyforma volt. Dolgoztak és robotoltak uraiknak, s ők maguk alig boldogultak valahogy. Ezért is kellettek ezek a mulatságok, hogy ezt elfelejtsék. Abban az időben színpadi szerepet kapni megtiszteltetés volt. A szereppróbákat a szereplők lakásán, majd a kocsmában tartották vagy éppen a parókián. A szereplők házaspárokból és a fiatalságból vegyesen verbuválódtak. A betanításra nem volt mindig diplomás vállalkozó. így ezt a munkát olvasott, magasfokú nemzetiségi öntudattal rendelkező, bunyevácságához hű parasztemberek — akik általában az olvasókör vezetéséből kerültek ki— vállalták. A mi megyénk ismertebb prelo rendezői közül felsorolunk néhányat, akikről tudomást szereztünk: Vinca Djukic, Nikola Pestalic, Pere Polcic, Eugenija Bundic (Felsőszentiván), Joso Vujevic, Matija Dujmov, Ljubinko Mandic (Katymár), Matija Filakovic, Marko Filakovic, Stjepan Velin (Hercegszántó), Antun Karagic, Marko Aladzic, Mate Babic, Marko Zegnal (Gara), Ivan Petres, Stipan Vidakovic, Mero Pancic, Miso Mandic (Csávoly), Joso Petrekanic, Marko Markulin (Bácsalmás), Pere Sekulic, Ive i Pere Muic (Bácsbokod), Luka Crnkovic (Csikéria). A garaiak és a hercegszántóiak élen jártak és a szomszédos községekbe is eljutottak. Olyan falu akkor nem volt, hogy tamburazenekara ne lett volna és az mellé egy-két női ill. férfi szólóénekes, ill. táncos. Ezek a műsor szünetében tették emlékezetessé az estéket. A színpadon különösen Petres szíműveiben minden fontosabb népszokás, népdal feldolgozása színre került. Ebből következik,