Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

A migráció Kecskeméten 1662—1711 között

ezekből az évekből később vissza nem térő bőségben találunk ilyen feljegyzéseket. 1663-ban a város adománya kerttel rendelkező Dakar Imre, Martonosi Kis Mihály és Kusa Mihály szökött el, hátrahagyva jelzett ingatlanját. Miként korábban idéztük, Simon Mihály zálogként bírt kertjét hagyva hátra bujdosott el. 1664-ben Borsos Mihály hagyta hátra mezei kertjét. Nem volt ritka eset az sem, hogy az innen elköltözők valamilyen módon meg tudták tartani itteni ingatlanjaikat. Tekintettel arra, hogy a városon belül számottevő volt a vagyoni-szociális rétegződés, és az ennek nyomán kialakult ellentét, a város leghatalmasabb földesura volt kénytelen közbelépni az anomáliák felszámolása érdekében. „Anno Domini 1677. die 13. Aug. Kohári István urunk eő nagysága parancsolattya érkezvén Fülekről 200 forint bírság alatt parancsolja ő nagysága, hogy olyan embereknek neveiknek megtudására szorgalmatosan végére mennyünk, kik innét masuve falukra városokra mentenek lakni, meghis szánttó földeket kertheket, szőlőket bírván, magok veszik fel a dezmat. Ezek közül egyik: Gyöngyösön lakó Petös Gáspárnak ketje levén it a varos földén, maga veszi fel az dezmat, noha nem szolgál ettől az földtől, de ezt tovább nem engedgyük. Isakon lakó Király Ferenc maradéki Király Tamásnak is leven it szanto földgye, nem szolgai tüle, de ez tovább nem engedtetik megh." Ugyancsak ebben az évben kelt a főúr ujabb rendelete, melyben megparancsolta: „Akik váróstul el mentek lakni, azoknak javaikra a város tegye reá a kézit . . ." és foglalja el Koháry számára. A földesúri hatalom újabb megnyilvánulásának e nagy mezővárosra történő kiterjesztése nem eredményezhetett lelkesedést a gyakorlatilag szabad, és jelentős számban gazdag parasztok között. Ennek lehetett következménye, hogy az utasítást néhány évvel később meg kellett ismételnie: (1680. október 29.) ,, . . . Kecskemét városárul hirem s akaratom nélkül el szökő és idegenedő személlyek jószágoknak, nevezet szerint pedigh mezei kerti örökségeknek számomra való elfoglalása végett ki adatott. . ." pátens betartását követelte. A kecskémét parasztok maguknak szerették volna ezeket az ingatlanokat megszerezni, s minden korábbi gyakorlattal szemben állott a hatalmas főúr követelése, és ez érthetően irritálta a korábban ügyeit csaknem szabadon rendező város cíviseit. Minden bizonnyal csak részlegesen értett egyet a város lakossága a török kiűzését követő nagy népmozgás visszaszorítására szolgáló újabb rendélettel is: „ . . . minthogy esett értésemre, hogy némellyek azon város lakosi közül, maga akaratját járván, Kecskemétről Komáromban, Nagy Győrben és más helyekben is recipiálván magokat, fundusokrul el szöktenek