Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

A migráció Kecskeméten 1662—1711 között

és 3—5 olyan földrajzi egységet figyelhetünk meg, amelyekkel a városnak jelentős kapcsolata alakult ki. Ujabb összesítésünk célszerűségét akkor ér­tékelhetjük, ha segítségével egyrészt rögzítjük, hogy ezeknek a földrajzi egységeknek a döntő hányada Kecskeméttől jelentős távolságra van, na­gyobb részük semmiképpen sem tartozott a Homokhátság tájegységéhez, illetve Kecskemét közvetlen vonzáskörzetéhez. További megfigyelésünk az lehet, hogy egy-két esettől eltekintve a jelentős beköltözések a Kecskemét­nél lényegesen kisebb településekről történtek, míg az elvándorálás a Kecs­keméthez hasonló nagyságú településekre, illetve egy-egy esetben életerős mezővárosokba történt. Talán nem árt ismét felhívni a figyelmet arra is, hog}^ a Felvidékről csaknem egyirányú mozgás volt már ezen fél évszázadon belül is megfigyelhető. Nem lesz felesleges röviden foglalkozni külön is az 1686—1687-es évek népmozgásával, hisz e két évben nem kevesebb, mint 290 fő, illetve család hagyta el a várost. A távozók 17%-ánál tüntették fel a távozás helyét. Ez az arány, valamint az a tény, hogy elég rendszeresen jelölték, haza ment-e az illető, ugyancsak segítséget nyújthat azon dilemma eldöntésében, hogy a há­ború okozta rémület megszűnése irányította-e a civis városból történő tá­vozást, vagy egyéb motívum is közre játszhatott. Hely Távozók Hazamenők Hely Távozók Hazamenők Hely száma Hely száma Buda 1 Solt 2 2 Debrecen 1 — Szécsény 1 1 Győr 1 — Szeged 6 3 Fájsz 1 1 Szolnok 1 1 Halas 2 2 Ug 1 1 Kevi (Ráckeve) 2 1 Uri 1 1 Komárom 7 2 Zenta 1 — Kőrös 4 1 Léva 1 — Baranya 8 2 Pécs 3 2 Felföld 1 1 Sükösd 2 2 Mátyusföld 1 1 A 21 földrajzi helyre távozó 48 családdal azért is érdemes külön foglal­kozni, mivel egy részük minden bizonnyal a nagy csoportokban érkező me­nekültek közül kerültek ki, és távozásuk során haza igyekeztek. Ezt kétség­telenné teszik a távozó személyek neve után tett bejegyzések. Mivel a köze­lebbi és távolabbi helységek egyaránt vannak a költözés célpontjaként meg­jelölve, feltételezhetjük, hogy azokban az esetekben is hasonló arányok le­hettek, amelyekben a helységek jelölése nem történt meg.

Next

/
Thumbnails
Contents