Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

A bérek alakulása Kecskeméten a hódoltság utolsó évtizedeiben

nadra gar. 6 У 2 , János deáknak 1 vég karasiat gar. 8, szalonnát tall. 4, gar. 1, adóbul tall. 15, contentus totum." 40 A mészárosok konvenciójára sajnos kevés évből van adatunk. 1662 és 1663-ban két mészárost is felfogadtak. Bérük mindenekelőtt a készpénzben tért el jelentősen egymástól. Járfás Miklósnak 19 tallért, Mészáros János­nak pedig 14 tallért fizettek. Az alábbiakban az 1665-ös egyezséget közöl­jük: „Mészáros Járfás János béri tall. 20, 3 fertály buza, 3 bokor csizma, az egyik kordovány, egy só, egy vég török uaszon, két lábra valo, aba, nad­ragh, dolmány, száz font hus." Jóval bővebb adatsorokkal rendelkezünk a csapiárok bérének alakulásá­ra. A hatvanas évek adatai alapján arra következtethetünk, hogy csapiár­nak is minden évben két személyt alkalmaztak. Ezek bére azonban szinte tökéletesen megegyezett. Az 1662 és 1678 közötti évekből származó szer­ződések szövegén belül is alig van eltérés. Tehát csaknem „szabványnak" mondhatjuk az alábbit: 1662. „Kőrös Jánost csaplárságra fogadtuk in f. 25. egy végh aba, megh attuk, egy végh gyolcs, megh attuk, egy végh török vászon, megh attuk, 4 fertály buza, megh attuk, 2 pár csizma, megh attuk. Attunk neki tall. 6 b(or) h(asznából) item tall. 2 b. h., item tall. 2 b. h., item egy fetaly buzat, item tall. 2 b. h., totum". A nyilvántartásokban is a mészárosokat és a csaplárosokat követően, a többi cselédet megelőzve rögzítették a szakácsnők szerződését. Kecskeméten, de a hódoltság más jelentősebb mezővárosaiban is alkalmazott állandó jel­leggel szakácsnőt a tanács. Ezt a szervezett vendéglátás hiánya is indokolta. A városban gyakran megforduló török, esetenként magyar tisztségviselők, katonák élelemmel, itallal való ellátása, jószándékuk megnyerésének egyik legfőbb eszköze volt. Szám adáskönyveinkben évenként oldalakra terjed a legtöbbször hívatlan „vendégek" számára felszolgált borról készített fel­jegyzés. Még bővebben és gyakrabban találkozunk a konyhára vásárolt élelmiszerekkel ós különféle konyhai felszerelésekkel az elszámolásokban. E szakácsok másrészt a városi tanácstagok étvágyának csökkentéséről is gondoskodtak, miként elvégezhették számukra azon nem csekély mennyisé­gű bornak a felszolgálását is, melyet a borbíró számadása évenként ponto­san feltüntet. Szakácsnőkkel kötött szerződés csaknem valamennyi évből maradt fenn. Szövegük minden más foglalkozást űzök konvenciójánál változatosabb. Nem található közöttük két pontosan egyforma. A készpénzben fizetett összeg is 40 A kurucmozgalom kibontakozása során, majd a törökellenes felszabadító háború alatt a létfenntartási költségek ugrásszerűen megnőttek. A korábbi fizetség egyre szűkösebben fedezhette a mindennapi kiadásokat. Nyilván ennek köszönhető, hogy a saját konvenciójuk szövegét is rögzítve egy-egy kitétellel megtoldották azt: „Az többi baltafok. Katona adta szedte" I860., „Az többi török balta" 1681.

Next

/
Thumbnails
Contents