Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: A kővári kerület története - Bevezetés a fordításhoz

Amikor Bél Mátyás leírta Kővárvidéket, ez a districtus a királyi Magyarországhoz tartozott. A Bél Mátyást követő íróknál azonban gyakran van bizonytalanság Kővárvidéke hovatartozását és jogállását illetően. A Bél Mátyás Compendiumának 1. kiadását szerkesztő Tomka-Szászky 1753-ban a magyarországi tiszántúli kerületnél tárgyalja,

7 pedig ekkor már újból Erdély joghatósága alá tartozott. A Compendium 3. kiadásának szerkesztője, Benczúr József egészen zavarossá teszi a helyzetet. Az Erdélyhez csatolt vármegyéket (comitatus ad Transsylvaniám adplicati) így sorolja fel: a Zarándi rész, Kővár, Kraszna, Középszolnok. Itt tehát Kővár az önálló megyék (comitatus) között szerepel. A vármegyéket csoportosító Index-ben a Tiszántúli Magyarország vármegyéinek felsorolásában a 10. helyen áll Kraszna a Kővári kerülettel (comitatus Krasnensis cum districtu Kővár), majd all. helyen Középszolnok (Szolnok mediocr.) következik.

8 Itt már úgy tűnik, hogy Kővár Kraszna vármegyének egy része, vagyis éppen azt a hibát követi el a szerző, amelyet maga Bél Mátyás ítél el (II. rész, I. fejezet, 1. §) Istvánffynál, aki Kővárt „a Lápos folyóval határos Kraszna tartományba" helyezi. A 3. kiadáshoz mellékelt térkép, amelyet Fritsch András Erik készített Pozsonyban 1755-ben, annyit tisztáz a kérdésből, hogy világosan látható, hogy Kővár és Kraszna vármegye között ott van még Középszolnok vármegye, s így Kraszna vármegye és Kővárvidéke nem tartozhatott össze. Viszont Kővárvidéke megjelölésére a térképész a járás (processus) elnevezést használja, és evvel mintegy visszaállítja a régi helyzetet, amikor Kővárvidéke még Középszolnok vármegye egyik járása volt. A későbbi íróknál, Korabinszky János Mátyás német nyelvű lexikonából

9 (1786) és Vályi András magyar lexikonából

10 (1796—1799) Kővárvidéke teljesen hiányzik. Hasonlóképpen nem szerepel e vidék Magyarország helységeinek 1773ban készült hivatalos összeírásában sem.

11 Az ugyanebben az évben készült Hármas Kis Tükör azonban felveszi — amint azt fentebb láttuk — a tiszántúli vármegyék közé nem csak Kővárvidéket, hanem a Partium másik három vármegyéjét is. Magának Kővár várának az építési ideje a történelem homályába vész. Bél Mátyás erről nem tudott semmi konkrétumot mondani. Istvánffyra hivatkozik, hogy bár az sokat emlegeti a várat, annak keletkezéséről ő sem tud semmit. A vár, amely a Lápos folyótól körülfolyt 407 m magas hegyen emelkedett valamikor, dr. Csánki Dezső szerint „1367-ben tűnik föl, a midőn I. Lajos király Dragomér fiainak, Drágnak és Jánosnak adományozza. Az ő utódaik: a Béltekiek és a bélteki Drágfiak bírják ... az egész XV. században."

12 (Érdekes megjegyezni, hogy Balk és Drág azoknak a máramarosi románoknak voltak a vajdái, magyar méltóságuk szerint a főispánjai, akik IV. László király alatt települtek be Máramaros területére, és a királynak segítségére voltak a tatárok elleni küzdelemben. Majd miután Máramarosban megtelepültek és elszaporodtak, 1360-ban Bogdán vezetése alatt rajt bocsátottak ki a tatárjárás folytán elnéptelenedett Moldvába, és ott a moldvai román vajdaság megalapítói lettek.

13 Erről ír Bél Mátyás is a Jászkunság leírásában, ahol Bombardi Topográfiájára hivatkozva mondja el a románok áttelepülését. Bombardi azonban mindezt I. Károly, nem pedig I. Lajos uralkodásának idejére datálja.

14 Csánki felsorolja azt az 58 helységet, amely 1405-ben Kővárhoz tartozott.

15 A nagy uradalom azonban nem sokáig maradt osztatlan. Dragomir három fia: Balk, Drág és (Oléh) János 1424-ben megosztoztak rajta, maga a vár azonban közös birtok maradt. 1470-ben Bélteki Mihálynak a király iránti hűtlensége miatt Kővár a Drágfiak egyedüli birtokába került, és ott is maradt a következő század