Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
FELNŐTTOKTATÁS - SZŐTS RUDOLF Gimnáziumi felnőttoktatás a Katona József Gimnáziumban
Mester Barnáné, Urban Sándorné). A konzultációk kezdő időpontja többször változott. Az induláskor még 17 h volt, majd 14>10'-re, később 14>30'-re jött előre a kezdés. Az órák 45 percesek voltak, köztük 5 perc szünettel. A 33 heti szorgalmi idő a IV. osztályokban az érettségi miatt csökkent 30 hétre. Az óraterv (12. sz. melléklet) kevesebbet változott, mint az esti tagozaton. Az egyetlen változást tulajdonképpen a biológiának a IV. osztályból, a földrajznak pedig a III. osztályból való elhagyása okozta. Ennek következtében a biológia a III. osztályban heti 1 óra lett, a IV. osztályban pedig a történelem erősödött heti 1 órás tárggyá. A foglalkozásokon gyakran elkedvetlenítette a tanárokat a jelenlevők kis száma és az aktivitás hiánya. Az aktivizáló kérdések sokszor pusztába kiáltó szavak maradtak. Sok szaktanár próbálkozásainak kudarca után végül is ,,leadta" az anyagot. Mindez természetesen megbosszulta magát a vizsgákon. Ma is él a tantestületünkben sok-sok anekdota a vizsgákon elhangzott szomorúan humoros feleletekről. Szerencsére azért minden osztálynak kialakult a pozitív magja, akiknek becsületes igyekezete és elért tudásszintje jóleső kárpótlásul szolgált a befektetett szaktanári munkáért. A honvédtiszti levelező tagozat A dolgozók levelező oktatásának egy különleges formáját jelentette a honvédtisztek számára szervezett levelező tagozat. A MTOO 1953. november 20-án kelt 853—Dolg. 21—269/1953. X. sz. rendelete közölte az 1053/1953. sz. MT. határozatot, amely az 1953/54. tanévben megszervezte ,,a Néphadsereg tisztjei számára az általános gimnáziumi levelező oktatást". A tanfolyam indulását az 1953. november 16—21. közötti hétre tűzte ki, és Kecskeméten iskolánknál három csoport, azaz három I. osztály szervezését engedélyezte. Az osztályok maximális létszáma 20—25 fő lehetett. Lényeges eltérés jelenttett a polgári levelező tagozattól a szorgalmi idő lerövidülése. A polgári levelező tagozat 33 heti és hetenként 5 órás foglalkozása helyett itt csak 25 hét volt a szorgalmi idő, viszont hetenként 6 óra állt a konzultációk rendelkezésére. Az alkalmazott óratervet a 14. sz. melléklet tartalmazza. Ezt a MTOO 853—Dolg. 21—307/1955. sz. rendelete alapján közöljük, amikorra már kialakult a III. osztály is. Ugyanebben a mellékletben található az 1956-os óraterv is, amelyben már a IV. osztályok óraterve is benne van. Ennek alkalmazására azonban az 1956-os októberi események miatt már nem került sor. A fentiek alapján 1953. novemberében megalakult a helyi tiszti klub közreműködésével a három I. osztály. Ezekből kettőben a légi erők, a harmadikban pedig az egyéb alakulatok tisztjeinek oktatása folyt. Az 1954. március