Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

FELNŐTTOKTATÁS - SZŐTS RUDOLF Gimnáziumi felnőttoktatás a Katona József Gimnáziumban

10-i iskolai statisztika 83 főben jelölte meg a három osztály összlétszámát, és ebből még számontartott 75 főt. 1954. április 26-án azonban az iskola már azt jelentette, hogy a légi erők két osztálya, amely 55 fővel indult, úgy le­morzsolódott, hogy a két osztályt össze kellett vonnia. A lemorzsolódás az egyéb alakulatok tisztjeinél is megindult, és ez a 28 fővel indult osztály lét­száma 15 főre csökkent. így végül is a három osztályból egy maradt, amely az év végén együttesen is csak 26 főt jelentett. Az 1954. szeptember 2-án felterjesztett statisztikában ez a 26-os létszám szerepel. Ez azonban nem egyezik az anyakönyvben található 24 fővel. Nyilván, 2 hallgató vizsgaha­lasztást kért, és így az iskola még számította őket. Az osztályvizsgák ebben a tanévben 1954. augusztus 30—31-én voltak. A lemorzsolódást a hallgatók szolgálati okokkal magyarázták, ha egyálta­lában még megjelentek az iskolában, pedig számukra a konzultációkon való részvétel kötelező volt. Az iskola megpróbált alkalmazkodni a tanulók kí­vánságaihoz, így pl. 1954. április 25-én jelentette a MTOO-nak, hogy a kez­dési időt kérésükre 17 h-ról előre hozza 14 h 30'-ra. Sajnos, ez sem használt sokat. A közel 71%-os, előző évi lemorzsolódás ellenére a repülőtér parancsnok­sága 1954. november 4-én értesítette az iskolát, hogy a megmaradt II. osz­tály mellé újabb két I. osztályt kíván indítani, és az oktatást november 9-én lehet megkezdeni. Iskolánk év eleji statisztikája november 15-én két I. osz­tályt tüntet fel 50 fővel, a II. osztály létszáma pedig 33 fő. Ezek az adatok az év végi statisztika szerint (1955. VII. 5.) így változtak az év végéig: I. osz­tály 61 fő, II. osztály 41 fő. E tanév oktatását szabályozó, 1954. november 11-én kelt MTOO 853— Dolg. 21-—846/1954. X. sz. rendelet a szorgalmi időt megint 25 hétben álla­pította meg. A 33 hétre érvényes ütemterv tananyagát ennek megfelelően kellett beosztani. Mivel rövidebb idő alatt kellett ugyanazt az eredményt elérni, mint a polgári levelező tagozaton, ezt a magasabb követelményt kí­vánta díjazni a 063/3/1953. III. OM. sz. rendelet, amikor a honvédtiszti tago­zaton a szaktanárok óradíját 17,50 Et-ban állapította meg. Meg kell monda­ni, hogy elég furcsa helyzet alakult így ki. Az esti tagozaton tartott órákért a szaktanár 12 Ft-ot kapott, a polgári levelező tagozaton 15 Ft-ot, a honvéd­tiszteknél 17,50 Ft-ot, miközben a nappali tagozatos óradíj 9,60 Ft volt. A tanárok tréfás megjegyzése a felemelt honvédtiszti óradíjjal kapcsolat­ban az volt, hogy nyilván a köszönésért kapták a 2,50 Ft többletet, mert itt az órát ,,Jó estét, tiszt elvtársak!" köszöntéssel kellett kezdeni, illetve „Vi­szontlátásra, tiszt elvtársak!" köszöntéssel befejezni. Evvel a tanévvel kapcsolatban még annyit kell megjegyezni, hogy az anyakönyv az év eleji és az év végi (1955. július 5.) statisztikákkal ellentét-

Next

/
Thumbnails
Contents