Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

OKTATÁSPOLITIKA - UDVARHELYI ISTVÁN Körzetesítés a kiskőrösi járásban

most a körzeti iskolában végzett nyolcadik osztályosok 80—90—100%-a jelentkezik továbbtanulásra. Számtalan példa van arra, hogy jól megállják helyüket a középiskolában is. Többen közülük a középiskola elvégzésével felvételt nyertek a főiskolákon, egyetemeken. S ha nem történt volna meg a körzetesítés, akkor sok tehetsé­ges tanyai gyerek veszett volna el, s nem lett volna olyan hasznos állampol­gára hazánknak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a korábban körzetesített tanulók közül vannak ma már mérnökök és orvosok is. így pl. Akasztón mérnök, orvos, Tázláron felsőfokú mezőgazdasági technikumot végzett, Kecelen agrármérnök, Fülöpszálláson egyetemi végzettséggel tsz elnök. De sorolhatnám tovább a példákat. Számtalan példát lehetne arra is felhozni, hogy a körzetesítés utáni továbbtanulók nem győzik hálájukat kifejezni, hogy szakrendszerű oktatásban részesülhettek, mert csak így tudtak még jobban érvényesülni, továbbtanulni, komolyabb szakmákon iparitanulók lenni. Természetesen az eddig elért eredmények, az eddig végrehajtott körzetesí­tések tapasztalatai az előkészítési szakaszban és a körzetesítés után is alá­húzzák a szülőkkel való közös együttműködés jelentőségét. Beigazolódott, hogy a jól előkészített, körültekintően végrehajtott körzetesítéseknél a szü­lők döntő többségét meg lehetett győzni a szakrendszerű oktatás szükséges­ségéről. Bár az is igaz, hogy a legjobb előkészítés mellett a szakrendszerű oktatás kiterjesztése érdekében tervezett körzetesítéseket azonban egyes területe­ken az érintett családok számottevő része egyéni érdekének még nem tekin­ti, így több helyen kellett megküzdeni a tanyán élő szülők körében mutatko­zó maradi gondolkodással. Bebizonyosodott az is, hogy a körzetesítés végrehajtása után, a szülőkkel való eredményes foglalkozás érdekében, szükségesnek tartjuk az alábbiak megvalósítását. A szülői értekezleteket a tagiskolákban kell tartani. így valamennyi szülő részt tud venni az értekezleten és a tagiskolái pedagógusokkal is szorosabb együttműködés alakulhat ki. Egy ilyen tagiskolában megtartott félévi szülői értekezletet szerveztem Imrehegyen, ahol 1971. szeptember 1-vel körzetesítettünk a keceli Arany János Altalános Iskolához. Mondanom sem kell, hogy a kartársak is nagy érdeklődéssel várták a szü­lőkkel való találkozást. Olyan szülőkkel kellett találkozni, akik nem nagy tetszésüket, örömüket fejezték ki a körzetesítés előkészítése során. A külön­járatú busszal 35-en mentünk az értekezletre. (Ennyi szakos nevelő tanítja a tagozatosokat.) Azt mondták, hogy ennyi nevelőt még sohasem láttak együtt. Kíváncsian várták ők is, mi lesz ezen a félévi munkát értékelő érte-

Next

/
Thumbnails
Contents