Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
SZAKMUNKÁSKÉPZÉS - PINTÉR ILONA Mezőgazdasági szakoktatás Kecskeméten a felszabadulás előtt
meg. 97 193S-ban már 45-en tanultak a két évfolyamon 98 A megnövelt tanulói létszám újabb bővítést sürgetett, mivel ennyi ember számára szűknek bizonyult az iskola egyetlen tanterme. A kamara ismét a minisztériumhoz fordult segítségért, hogy biztosítani tudja a két évfolyam zavartalan elméleti oktatását. 99 A tanterem felépítésére nem kapott a kamara államsegélyt, de a mintagyümölcsösben felállítani tervezett gyümölcscsomagoló, -tároló és -aszaló építési költségeinek fedezésére 25 ezer pengőt adott a minisztérium. 100 A 30-as évek végén országszerte épültek gyümölcscsomagolók és eltartók minisztériumi államsegéltyel. A kamara arra hivatkozva kérte a minisztérium ilyen irányú támogatását, hogy az épülő létesítmények kezelésére is kiképezhesse a tanulóit. 101 Az iskolához tartozó építmények 1938-ban a következők voltak: 102 1) az iskolaépület, amelynek helyiségei: tanterem, magszoba, munkaterem, kamra, pince; 2) az internátus épülete, benne: hálók, mosdó, konyha, kamra, ebédlő; 3) az irodaépület, benne: iroda, munkaterem, betegszoba, hálószoba; 4) gazdasági épületek: 2 istálló, 2 kocsiszín, 2 üvegház, 7 sertéséi, 5 baromfiul, 2 kukoricagóré. 1939-ben készült el a gyümölcscsomagoló 103 , 1942-ben bevezették az épületekbe a villanyt, és rádiót is kapott az iskola. 104 1944—45-ben tetemes károk keletkeztek úgy az épületekben, mint magában a gyümölcsösben. Az internátus leégett, az üvegházak és a melegágyak tönkrementek, az épületek éghető részeit feltüzelték, a felszerelési tárgyak nagy része megsemmisült. A mintagyümölcsösben lévő épületek ugyanis az átvonuló katonai egységek szálláshelyéül szolgáltak. 105 A károk helyreállítása jelentős összegeket emésztett fel, amit a kamarának teljes egészében magának kellett viselnie. 106 A hároméves terv keretében 40 személyes internátus építése kezdődött el, amely az iskola államosításáig, 1948-ig nem fejeződött be. 107 Az iskolát 1945. május 15-én nyitották meg újra. Az első csoport, amely azokból állt, akiknek tanulmányai a háború miatt megszakadtak, december 97 Uo. 98 Ua. 2110/1938. 99 Uo. 100 Ua. 7108/1938. 101 Uo. 102 Ua. 1938. január 1-i leltár, sz. n. Mintagyümölcsös dosszié. 103 Ua. 1562/1940. 104 Magyar Hóna. 1943. január 1. 105 DTMK ir. Jelentés a DTMK munkásságáról 1944. szeptember 11—1940. június 15.; sz. n. az 5202/1944. alapszámon. 100 Uo.