Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
SZAKMUNKÁSKÉPZÉS - KEMÉNY JÁNOS A bajai szakmunkásképzés a felszabadulás előtt
tudomása. A tanfelügyelő mindezeket tekintetbe véve felhívta a városi tanácsot, hogy az iskolát nem, vagy nem rendszeresen látogató gyermekek szüleivel szemben alkalmazza a törvény szigorát. Mivel pedig az iparosés kereskedőtanoncok számára nem működik rendszeres iparos- és kereskedőtanonc-iskola, tekintettel az 1872. évi VIII. tc. 40. § iskolaszék meghallgatásával gondoskodjék olyan rendszeres ipariskola felállításáról, amelyben a tanoncok életpályájuknak megfelelő képzésben részesülhetnek. 57 Az iskola felállításával kapcsolatos eredményes lépések megtételére csak 1881 második felében került sor. Dr. Hauser Mór polgármester ez év szeptemberében feliratot intézett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a létesítendő iskola ügyében. 58 A levél tájékozódó jellegű volt, nem tartalmazott konkrét elképzelést. Válaszában a miniszter felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy csak akkor indíthatja meg a tárgyalásokat, ha az alapvető fontosságú kérdésekben állást foglalnak. Tisztázni kell, hogy a felállítani szándékozott kereskedelmi vagy ipariskolát milyen módon lehet kapcsolni az ugyancsak felállítandó polgári fiúiskolához. Alsóbb fokú, iparostanoncokat továbbképző iskolát akarnak-e, vagy pedig a polgári iskola mellé állítandó ipartanműhelyt, ahol egy iparágat gyakorolnak. A miniszter kérte a város vezetőségét, nyilatkozzon arról is, hogy a város biztosítja-e az iskolák működéséhez szükséges helyiségeket, gondoskodik-e a tantermek fűtéséről, világításáról, tisztán tartásáról, és hajlandó-e a tanárok fizetéséhez évenként meghatározott összeggel hozzájárulni. 59 A polgármester a válaszlevelében elmondta, hogy a tanoncoktatás Baján az elemi népiskolai rendszerben történik. Van ugyan a városban egy négyosztályos polgári iskola, de a tapasztalatok szerint ennek elvégzése után a tanulók nem mennek kereskedelmi és ipari pályára. A város kereskedelme élénk, ennek megfelelően sok fiatal készül kereskedőnek, és mert nincs a közelben kereskedelmi szakiskola, távoli, gyakran ausztriai és más külföldi városokban tanulnak. Azt szeretnék, ha a kereskedelmi iskolába készülők a felállítandó polgári iskolában vagy felső népiskolában szereznék meg a szükséges előismereteket, és innen lépnének át a kereskedelmi iskolába, ahol az iparostanoncok képzésére is lehetőség nyílna. Az iskolák zavartalan működéséhez szükséges anyagi fedezet biztosítására vonatkozóan a polgármester későbbi időpontra halasztotta a válaszadást. 60 Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter méltányolta ugyan 57 Kib. ir. 07/1880. 58 Tan. ir. 6039/1881. — 801/1883. alap3z. 59 Uo. 8756/1881. — 861/1883. alapsz. 60 Uo.