Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - KRAJCSOVSZKI JÓZSEF —KRAJNYÁK NÁNDOR A kecskeméti pedagógusképzés története
jelzéseivel szabályozta az elméletet. Az óvodai gyakorlati képzésnek az a feladata, hogy a növendékek a négy félév alatt az elméleti ismeretek szerzése mellett hivatásuk végzéséhez elsajátítsák a szükséges jártasságokat és készségeket, fejlesszék pedagógiai képességeiket. Az 1959-ben kiadott útmutató szerint a növendékek az első félévben heti 3 óra közös hospitálást végeztek a gyakorló óvoda különböző csoportjaiban. A látogatások célja az óvoda életének szervezeti és tartalmi megismerése. A második félévben a hallgatók már önállóan vezettek alkotójátékot, mindennapos testnevelést és foglalkozást is a gyakorló óvodában. A harmadik félévben két foglalkozást vezettek, majd a félévet követően 6 hetes területi szakmai gyakorlaton vettek részt a kijelölt tanácsi óvodákban. A negyedik félévben a gyakorlatvezető tanárok és óvónők előkészítő segítségével már minden foglalkozási tárgyat gyakoroltak a hallgatók. A foglalkozásokat minden esetben több napos hospitálás előzte meg. Űj pedagógiai gyakorlati programterv lépett életbe 1964-ben. Eszerint az első félév közös hospitálása helyébe az egyéni óvodalátogatás lépett. A másodéves hallgatók patronálták az elsőéveseket. 1967-től a demonstrációs terem felhasználásával bevezették a hallgatók részére a metodikai gyakorlatokat. így lehetővé vált, hogy növendékeink megismerkedjenek mindhárom óvodai korcsoport, sőt a részben osztott és osztatlan óvoda munkájával is. A gyakorlati képzés programja, az Útmutató az óvónőképző intézetek óvodai gyakorlatához, az 1970—71. tanévben került bevezetésre. Ez a dokumentum meghatározza az egyes szemeszterekben elérendő követelményrendszert, elkülöníti a képzésben részt vevő nevelők feladatait, és nagyobb lehetőséget biztosít a differenciált képzésre. A gyakorlati képzés irányításának igazgatóhelyettesi szintre emelésével lehetővé vált az intézet kétéves képzési tervének kidolgozása, az óvodai nevelés programja követelményeinek a gyakorlati képzés anyagával való összehangolása. A hallgatók az első félévben az óvodai gyakorlaton a közös látogatások alkalmával megismerkedtek a bölcsődei, óvodai és az iskolai alsó tagozati nevelői munka alapvető szervezeti és tartalmi feladataival; egyéni hospitálásaik során pedig megismerték azt az óvodai csoportot, ahol a második félévtől gyakorlatukat végzik. Az 1971—72. tanévtől a nagyedik féléves hallgatók zárófoglalkozással fejezik be az óvodai gyakorlatot. A hallgatók létszámának növelésével évfolyamonként 16-ra emelkedett a gyakorlati képzési csoportok száma. A gyakorló óvoda mindössze nyolccsoportos, így a hallgatók fele tanácsi óvodákban végez pedagógiai gyakorlatot. A képzés korszerűsítésére létesítette az intézet a zártláncú TV-hálózatot. A demostrációs termet és három óvodai csoportszobát tévéadásokra 20 Bács-ürLiiskun megye múltjából V. 305