Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - KRAJCSOVSZKI JÓZSEF —KRAJNYÁK NÁNDOR A kecskeméti pedagógusképzés története
tudomány fél évszázados eredményeit. Az előadások az óvónőképzés és az óvodapedagógia témaköréből hangzottak el. „A magyar óvodapedagógia fejlődése 1828-tól napjainkig" című kiállításon az intézet bemutatta az óvodapedagógiai múzeum anyagát. Az intézet vezetésében újabb változás 1971 márciusában állt be. Sebő Gyula igazgató ugyanis, megrendült egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte; utóda Krajcsovszki József intézeti docens lett. Miklósvári Sándor minisztériumi osztályvezető intézeti tanácsülésen mondott köszönetet Sebő Gyula igazgatónak az óvónőképzés érdekében végzett lelkiismeretes, eredményes munkájáért. Az új igazgató, Krajcsovszki József székfoglaló beszédében — megköszönve a bizalmat, kiemelte, hogy legfőbb mércének a munkát tekinti, majd hozzátette: „Feladataink között a célratörő, korszerű pedagógusképzést tartom legfontosabbnak. Emellett az óvodapedagógia művelése sem elhanyagolható. Szeretnék támogatni minden olyan törekvést, amely egy-egy pedagógiai kérdés gondozását, művelését jelenti." 63 Az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat és a nyomában megjelent minisztériumi rendelkezések, az új tanterv, tankönyvek alapján további gyors fejlődés mutatkozott az oktató-nevelő munkában. A képzés rendszerébe új tantárgyak kerültek be (közoktatás-politika, vezetéselméleti ismeretek, matematika, oktatástechnológia), korszerűbbé váltak az oktatás módszerei, eszközei. Az intézetben kezdettől fogva önálló szakszervezeti bizottság működött ; hosszú évekig irányította a bizottság munkáját Dudás Benjáminné intézeti tanár, szb-titkár. A szakszervezet tevékenysége a dolgozók anyagi érdekvédelme mellett kiterjedt az intézet tartalmi életére is ; közös kulturálódási lehetőségekkel segíti a jó munkahelyi légkör fejlesztését. A szakszervezeti klub szakmai előadások, viták és közös szórakozások színhelye. A fejlődés sajátos jellemzője a nemzetközi kapcsolatok kialakulása. A hallei (NDK) óvónőképző vezetői, Franz Rudolph igazgató és Herbert Grömmer párttitkár 1963 szeptemberében meglátogatta az intézetet. Ez a találkozás alapozó jellegű a képző nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében. A tapasztalatcsere végén ugyanis több évre szóló együttműködési szerződést kötött a két intézet. A nemzetközi kapcsolatok a további években kiszélesedtek a Stara Zagora-i (Bulgária) és a Novi Sad-i (Jugoszlávia) intézettel. 03 KŐI évkönyve 1909—72. 9.