Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - KRAJCSOVSZKI JÓZSEF —KRAJNYÁK NÁNDOR A kecskeméti pedagógusképzés története

tást mindig közös bírálat követte, melyen a növendékeknek aktívan kellett részt venniök. Az elemzés nagy alapossággal — szinte szigorúsággal — ki­terjedt a tanítás tartalmi, pedagógiai, pszichológiai és metodikai részleteire is. A kecskeméti tanítónőképzés mindvégig kettős forrásból merítette erejét, hatékonyságát: a tanulók többsége a parasztság, kisiparosok és egyéb kis­emberek soraiból került az értelmiségi rétegbe és hivatásának gyakorlásá­ban híven szolgálta a nép érdekeit ; a másik forrás : a tanári kar példás fele­iősségtudata, emberi magatartása. A két háború közötti időszakban több kiváló pedagógus egyéniség működött intézeteinkben. Közülük néhárryan pedagógiai munkásságuk mellett kitűntek irodalmi vagy képzőművészeti tevékenységükkel is. Az intézetben a korszellemnek megfelelő rendszeres oktató-nevelő munka folyt. A nevelőtestületi értekezletek jegyzőkönyvei és az értesítők megörö­kítették a tanácskozások lefolyását. így pl. az angolkisasszonyok intézeté­ben az 1941—42. tanévben egy-egy tanár előadása nyomán a következő témákat vitatta meg a testület : M. Andor Mária : A költeménytárgyalás módszere; M. Balogh Mária: Az irodalom tanításának módszere; Cselényi József: Világnézeti nevelés ; M. Kováts Irén : A kémia tanításának módszere ; M. Payer Olga: A spektroanalízis és gyakorlati alkalmazása. 20 A jól átgon­dolt és szervezett tanulmányi kirándulások, valamint a testületi továbbkép­zést szolgáló előadások témái már a reformpedagógia körébe vágó törekvése­ket tükrözik. Az angolkisasszonyok intézetében a szerzetes tanárnőkön kívül világi tanárok is tanítottak, mint pl. Dr. Beke Ida, Katona Géza városi népműve­lési titkár, Kerekes József felügyelő igazgató, vagy Lett József, a süket­néma intézet igazgatója. A régi tanítványok még ma is szeretettel emlegetik Katona Géza pedagógia szakos tanár nevét, aki neveléstant, tanítástant, és közgazdaságtant oktatott, gyakorlati tanítást vezetett. Több cikke je­lent meg a Néptanítók Lapjában. Vezérkönyvet adott ki tanítók számára Magyar nyelvi oktatás a népiskolában címmel. Az elkényeztetett gyerme­kek neveléséről előadást tartott a rádióban. Létrehozta a tanyai tehetségek műveinek kiállítását, mely első ilyennemű kiállítás volt hazánkban. 21 A református tanítónőképzőből dr. Viktor Gabriella magyar és pedagógia szakos tanár gyermekirodalmi munkásságot fejtett ki. Ella néni meséi cí­men két kötete jelent meg; sikeres ifjúsági regénye A pataki vár gyöngye. Szunyoghy Farkas rajztanár büszke volt arra, hogy Ady Endrével együtt járt a zilahi kollégiumba. Szabad idejében a Kecskemét környéki tanya­20 Kecskeméti rk. tanítónőképző értesítője 1941—42. 27. 21 Kecskeméti rk. tanítónőképző értesítője 1929—30. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents