Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - KRAJCSOVSZKI JÓZSEF —KRAJNYÁK NÁNDOR A kecskeméti pedagógusképzés története
tett, hogy a tanítónőképző is használta a református főgimnázium szertárát és könyvtárát. Pásthy Károly két éven át vezette a református tanítónőképzőt. Gazdag pedagógiai és intézményvezetői tapasztalatai jól g3 T ümölesöződtek a fiatal iskola fejlődésében. Pásthy 1920 októberében betegsége miatt lemondott igazgatói állásáról. Az egyháztanács az intézet vezetésével Öllős Saroltát bízta meg; 1921-től ő irányítja az internátus munkáját is. 9 1922—23-ban Horváth Jolán, Csaplár Aladár, Szunyoghy Parkas és Pimper Erzsébet tanárokkal bővült a nevelőtestület. 1924-ben az iskolafenntartó egyháztanács Gulyás Istvánt, a Szegedi Tudományegyetem volt gyakornokát a képzőbe tanárnak megválasztja. 1923 októberében meglátogatta a református tanítóképző intézetet Sarudy Ottó főigazgató és a tantestületnek útmutatást nyújtott az új tanterv végrehajtásához. Felhívta a figyelmet a pedagógiai önképzés fontosságára. A testület az új tanterv vonatkozásában elismerőleg szólt a tanulók heti óraszámának csökkenéséről, de megállapítást nyert, hogy még így is elkerülhetetlen a túlterhelés és a délutáni tanítás. A gyakorlati képzésnek az új tanterv — jelentőségének megfelelően —• kedvező feltételeket biztosít. 10 Az 1924—25-ös tanévtől ötéves a képzés és most már mindkét intézet a megfelelő számú ós méretű termek hiányában nagy nehézségekkel küszködik. A református tanítónőképző továbbra is az Újkollégiumban maradt és a magas létszámú öt osztály kifejlesztése után szertárak és egyéb szükséges helyiségek hiányában az új tantervet csak csekély eredménnyel tudta végrehajtani. Az egyháztanács azonban hosszú ideig mégis vonakodott az intézetnek új objektumot építeni. Végre 1926. januárjában felavatták a Szarvas utcai telken létesült új, emeletes épületet. Ez az építkezés a református tanítónőképző intézet, fejlődésében nagy jelentőségű, mert 125 növendék egészséges elhelyezését biztosította. Az internátus tágas, kertes udvara tavaszi és őszi időszakban nagymértékben hozzájárult a növendékek testedzéséhez, egészséges életmódjához, nyugodt tanulásához. 1929-ben az egyháztanácsi ülés Boskó Géza Zoltán budapesti műépítész tervét a képző főépületeire elfogadta. Az építkezés 1929 októberében kezdődött el a Kaszap u. 6—14. sz. két holdnyi, három utcára néző telken. 1930. október 16-án 12 évi reménykedés után átadták a református tanítónőképző és Bodor Zsuzsanna Leányotthon új épületeit. 11 Ettől kezdve az intézet hét különálló objektumban nyert elhelyezést. 9 Kecskeméti ref. tanítónőképző értesítője 1920—21. 3. 10 Kecskeméti ref. tanítónőképző értesítője 1923—24. 8. 11 Kecskeméti ref. tanítónőképző értesítője 1930—31. 26.